
Feltételek
Gyakorolni bárhol, bármilyen körülmények között lehet, sőt, ajánlott is. A formális, oktatóval végzett gyakorlás helye ugyanakkor leggyakrabban a dódzsó (道場 – „az út/útonjárás/megvilágosodás helye”), amely egyben egy adott oktató (mester) székhelye is.
A dózsó
A dódzsó lehet épület, vagy terem (mellékhelyiségekkel – öltözők, mosdók, előtér stb.). Általában van egy kiemelt oldala, a sómen (正面 – előfal), amelyen eredetileg egy sintó szentély volt, ma általában a gyakorolt harcművészet nevét, szimbólumát, alapítójának, nagy mestereinek fényképét szokták kitenni.
A dódzsók jó részében legalább az egyik oldalsó fal tükörrel van borítva, hogy a gyakorlót láthassák magukat. A másik falon gyakran további képek, bizonyítványok, oklevelek kapnak helyet, hogy mutassák a hely színvonalát.
A hátsó falon előfordulhatnak fegyverek, páncélok, gyakorló eszközök.
A dódzsó padlóját gyakran borítja szivacs tornaszőnyeg (korábban tatami [畳 – gyékény szőnyeg]), amely biztonságosabbá teszi az esések, dobások gyakorlását.
A dódzsóba kizárólag cipő nélkül (elsősorban mezítláb) szabad belépni.
A bejáratnál az érkező meghajlással (keirei) és „osszu!” köszöntéssel köszön. A terembe lépve üdvözli a bent tartózkodókat, egyesével, a rangsor szerint, a hierarchiának megfelelő köszöntéssel.
Az oktató terembe lépésekor a vezető gyakorló köszönést vezényel a teremben tartózkodóknak: „Szenszei/sihan/hansi ni rei!”
A gyakorlók meghajlással (szaikeirei) és „osszu!” vagy „osszu, szenszei/sihan/hansi!” köszöntéssel üdvözlik a belépő elöljárót.
Ha valaki elkésik a közös gyakorlásról, akkor meghajlás után szeiza ülésbe helyezkedik a bejáratnál, és megvárja, amíg az oktató engedélyt ad a belépésre. Ekkor ülve meghajol (szaikeirei), és csatlakozik a többiekhez.
Távozáskor a bejáratnál a távozó a terem felé fordulva, meghajlással (keirei) és „osszu!” köszöntéssel köszön.
A fenti köszönést minden be- és kilépéskor illik megismételni.
A ruha
A gyakorlásokhoz a részvevők általában speciális öltözéket vesznek fel, ez a karate ruha, vagy karate-gi (空手着, illetve 空手衣). A kifejezésben a „gi”-t (valójában „ki”; 着, illetve 衣) szokás ruhának fordítani, fontos azonban tudni, hogy ez a szó csak toldalékként, vagy szótagként (pl. kimono – 着物) fordul elő, önállóan nem használható.
A ruhát nevezik keiko-ginek (稽古着 – gyakorló ruha), vagy dóginak (道着 – egyenruha) is.
A ruha hagyományosan fehér, de ma már feketét és kéket is használnak a különböző stílusokban, illetve versenyeken. Három részből áll: az uvagiból (上着 – felső ruha), a sitabakinak nevezett nadrágból (下穿き- alsónemű) és az övből (帯 – obi).
- fehér öv
- sárga öv
- kék öv
- piros öv
- lila öv
- zöld öv
- barna öv
- fekete öv
- siro-obi (白帯)
- ki-obi (黄帯)
- ao-obi (青帯)
- aka-obi (紅帯 vagy 赤帯)
- muraszaki-obi (紫帯)
- midori-obi (緑帯)
- csa-obi (茶帯)
- kuro-obi (黒帯)
A ruha kiegészítőjeként használatosak védő felszerelések (kesztyű [szeiken védő], lábszár és lábfej védő, nőknek mellvédő, esetleg fejvédő és fogvédő).
Fontos kiemelni, hogy bár a dódzsó és a karate felszerelés segít megőrizni a harcművészet ősi szellemiségét és tradícióit, egyben korlátot is jelentenek. A céltudatosság és a hatékonyság megőrzése érdekében hasznos – és ajánlott – a dódzsón kívül is, egyszerű tréningruhában, vagy akár utcai ruhában is gyakorolni.