miért, s bár tudták, hogy ők katonák, a hierarchia felépítése már elég homályos volt nekik. Végül Lantalúin szervezte ismét egységekbe őket, az egyenruhájukon látható rangjelzések alapján.

A torony vezetését egy ezredesre bízta, aki végül rendbe szedte a csapatokat, megszervezte a járőrözés, a terület ellenőrzésének rendjét, és lassan ismét hadsereggé szervezte a lézengő katonákat.

A mélyben kiépített barlangban az orkok kijáratát eltorlaszolták és befalazták, elkerítették és őrséggel vették körül. A wargokat az utolsó szálig lemészárolták, a tanyájukat pedig lángszórókkal perzselték föl, hogy még az utolsó nyomuk is megsemmisüljön. A börtönök lakóit szabadon engedték, ezekre Lantalúinnak volt gondja, szerencsére még azelőtt el tudta küldeni őket, hogy az új parancsnok érdemben foglalkozni tudott volna velük, így nem derült ki, hogy tündék, sőt törpök is akadtak köztük, és kihallgatni sem lehetett őket, hogy a történeteiknek nyoma maradjon.

Bár az első időben az ezredes határozottan hálásnak tűnt, a napok múlásával egyre türelmetlenebb és nyersebb lett még a mágussal szemben is. Így aztán az öreg az ötödik nap reggelén felkereste az irodájában, hogy a további sorsukról egyeztessen vele.

2. Szeptember 8. Szibéria, Windemorn tornya

Tomi a tisztás szélén felállított sátor előtt ülve várt az öregre. Ezt a győzelem utáni reggel állították fel a három utazó számára, és Tomi többnyire itt töltötte az idejét, általában egyedül. A mágus legtöbbször intézkedni, vagy tanácskozni ment, Arwen pedig hosszú sétákat tett az erdőben, s olyankor akár fél napokra is eltűnt. És amikor visszatért, soha nem volt beszédes kedvében, inkább gondolataiba mélyedve álldogált a tisztáson, a tornyot, az erdőt, vagy a különböző, ide-oda vonuló népeket figyelve. Nem szólt és nem énekelt, csak várt. Máskor Lantalúin mellé szegődött, és vele töltötte az időt, halk megjegyzéseivel segítve az öreg munkáját.

Egy szó, mint száz, Tomi egyedül volt, és unatkozott. A törpök harciassága riasztotta, ezért elkerülte őket. Az evenkikkel amúgy sem tudott volna szót érteni, az orosz katonáktól pedig egyszerűen félt – igaz, ők úgysem állhattak volna szóba vele. Néha kimerészkedett az erdő széléig; látta a nekiinduló járőröket, és látta az árnyékként mozgó medvéket is, de az egész helyzettel nem tudott semmit kezdeni. Nagyon is koloncnak érezte magát, valakinek, aki igazából nagyon elfáradt, és egyáltalán nem is ide való.

Az egyetlen esemény, amire szívesen emlékezett, a tündék látogatása volt. Elismerésük gyógyír volt a rossz hangulatára, s a tőlük kapott ékkövet nagyon nagyra értékelte.

Most tehát csak ült a sátor előtt és várt. A nap már jócskán benne járt a délelőttben, amikor a mágus, és vele együtt a tünde is, végre előkerült. Gondterhelt arccal, de ráérősen és láthatóan elégedetten közeledtek felé.

Amikor odaértek, a sátor árnyékába ültek. Tomi melléjük telepedett és figyelmesen várt. Mikor kényelmesen elhelyezkedtek, Lantalúin szólalt meg.

– Nos – kezdte, – végül is igazad lett. Valóban útra kellett kelnünk, és valóban a mi feladatunk volt elhárítani a világra támadó Gonoszt. Örülök neki, hogy hallgattam rád, és büszke vagyok rád, hogy kitartó voltál és végigcsináltad.

Elhallgatott, Tomi azonban nem szólt semmit, várta a folytatást.

– Neked hála, sikerrel jártunk: az Ellenség elbukott az Antarktiszon is, és itt, a Toronyban is. A tündék és a törpök visszavonulhatnak ember nem járta birodalmaik titkos rejtekébe. Az evenkik lelkéről elmúlt az árnyék, ismét békében és biztonságban élhetnek. A hivatalos hatalom pedig ismét kiterjesztheti fennhatóságát Szibéria egész területe fölé. A híradások szerint négy napja egyetlen támadás sem történt sehol a világban, tehát beigazolódott, amit