– Ez itt a Первая Башня, az Első Torony, a felirat szerint. – dörmögte az öreg. – Hogy miért első, arról fogalmam sincsen, tekintettel arra, hogy a főbejárat a másik oldalon, szemben van, ez pedig az egyik hátsó torony. De reméljük, ez jót jelent.

Óvatosan elindultak visszafelé. Amikor a bejárati szintre értek, Lantalúin ismét fényt gyújtott. Nem mentek ki azonban a már ismert folyosóra, hanem tovább indultak fölfelé, a következő szintre. Ez az út, bár szintén sötét volt, sokkal kevésbé volt félelmetes, és rövidebb ideig is tartott. Hamarosan egy zárt ajtó és egy újabb beléptető konzol előtt álltak. Az ajtó fölött a Казарми (Kaszárnyák) felirat volt olvasható. Tanácstalanul néztek össze, azt latolgatva, most mit csináljanak. Tomi felületes érdeklődéssel nézegette konzolt, de valójában nem foglalkoztatta, hogyan lehetne kinyitni az ajtót.

– Windemorn biztos nem a szolgái szállásán lakik – bökte ki végül Lantalúin. Arwen rábólintott, és mindketten a lépcső újabb kanyarulata felé néztek. Továbbindultak. Némi lépcsőmászás után, egy emelettel feljebb ugyanolyan ajtót találtak, még a felirat is ugyanaz volt fölötte. Csak egy pillanatra, a tájékozódás kedvéért álltak meg, aztán már indultak is tovább a lépcsőn. A harmadik emeletnél, ami szakasztott olyan volt, mint az előző kettő, már meg sem álltak. Alighogy befordultak azonban a lépcső következő kanyarulatába, erős, fémrács ajtóba ütköztek, aminek a tövében egy kék katona hevert mély álomba zuhanva. A kapun ott virított a figyelmeztetés: ВХОДИТЬ ВОСПРЕЩАЕТСЯ! (Belépni tilos!). Alatta pedig magyarázatképpen a Направлений Зал (Irányító terem) szöveg díszelgett.

Lantalúin elégedetten bólogatott, majd az ajtót, és a zárat vette szemügyre. Kiderült: ez csak egy hagyományos, kulccsal nyitható, egyszerű szerkezet. A felismerés okozta örömük azonban hamar elmúlt, amikor a kulcsot kezdték keresni. Nem kellett ugyanis sok idő, hogy rájöjjenek: azt valaki vagy elvitte magával, vagy az alvó őr valamelyik zsebében lapul. De hogy nyúlhatnának hozzá anélkül, hogy felébresztenék?

Végül Arwen hajolt közelebb az alvó emberhez, és alaposan megszemlélte a ruházatát. Rá is lelt a kulcsra, ami szerencséjükre a bal nadrágzsebében volt, azon az oldalon, amelyik szabadon maradt, és nem fordult a föld felé. A tünde egyik kezét óvatosan a katona homlokára helyezte, a másikkal pedig nagyon lassan, nagyon finoman a zsebébe nyúlt. Feszülten figyelték, ahogy eléri a kulcsot, és elkezdi kihúzni.

– Nézd! – lehelte egyszer csak az öreg, idegesen a tünde másik keze felé intve. Odanézve látták, hogy Arwen tenyere alatt a katona kék bőre lassan kifehéredik. A katona felnyögött és megrándult. A tünde ijedten kapta el mindkét kezét. Lélegzetvisszafojtva vártak. A katona bőre azonban fokozatosan visszakékült, s a teste ismét a megnyugtató alvás testtartásába ernyedt. Egy pillanatig még vártak, aztán mindhárman lassan kifújták a levegőt. Arwen kinyitotta a bal kezét és íme, ott csillogott benne a megszerzett kulcs. A csillagok ragyogtak a mosolyában, ahogy odaadta a mágusnak.

Lantalúin fürgén az ajtóhoz lépett. Egy gyors mozdulat, egy halk kattanás, és már ki is nyílt a zár. Az öreg egy határozott mozdulattal nyitotta ki az ajtót, de szerencséje volt, nem nyikorgott. Miután mindhárman átsiettek rajta, a mágus visszazárta az ajtót, és a kulcsot komótosan a zsebébe rejtette.

Ezúttal jóval hosszabb ideig másztak felfelé, mert a harmadik szintet sokáig nem követte újabb. Az öreg eloltotta a fényt, mert bár ritkán, de azért kellő rendszerességgel lőrésszerű ablakok voltak a torony falába vágva, s az azokon beszűrődő holdfény elég megvilágítást adott a biztonságos haladáshoz. Ráadásul a lépcsőház egyre szűkebbé, maga a lépcső pedig egyre meredekebbé vált. Kifulladva, némiképp elcsüggedve, de talán éppen ezért megkönnyebbült örömmel álltak meg a torony falába mélyesztett, egyszerű, ВХОД (Bejárat) feliratú fa ajtónál. A lépcső ugyan haladt tovább, de eszük ágában sem volt továbbmenni.

Mikor kissé kifújták magukat, az öreg óvatosan megvizsgálta az ajtót – azonban sem zárat, sem lakatot, sem más, furfangos szerkezetet nem talált rajta, ami megakadályozta volna a bejutást. Nem volt rajta semmi, csak egy egyszerű fémkilincs. Végignéztek tehát magukon,