hangja hallatszott. Az ezredes és a katonák jól láthatták, ahogy a terepjáró hátulját is ellepik a támadó vadak. S mintha a földből nőnének ki, egyre többen lettek, a kábel után kapkodva próbálták lerángatni a helikoptert a levegőből.

A csapatszállító zárt terében megbúvó katonák megpróbálták megtisztítani a kábeleket a farkasoktól, hogy a gép elmenekülhessen, s ennek érdekében a helikopterről is veszettül tüzeltek lefelé. A négy kábelt azonban olyan hevesen rángatták a rácsimpaszkodó dögök, hogy végül egészen kilendült oldalra, felbillentve a kötelek végén a terepjárót. A felboruló jármű csúszni kezdett, s az újult rohammal vonító tömeg végül lerántotta a helikoptert. Annak szárnyai a földbe ütköztek, és eltörtek, s így végül az utasfülke is a földre zuhant. Szinte még meg sem állapodtak, a szétfröccsenő sár sem ült még el, amikor a farkasok már meg is rohanták a gép ajtaját és mohón a bent tartózkodókra vetették magukat.

A becsapódás ereje a csapatszállítót is megbillentette, amely így lejtőre került és csúszni kezdett lefelé. Az egyre meredekebbé váló talajon egyre nehezebben kapaszkodtak meg a kerekek. Végül egy sziklának csúszott és lassan borulni kezdett. A hajóról figyelők tehetetlenül figyelték: ha a kocsi felborul, a bejárati nyílás alulra kerül és elmerül a sárba, ahonnan nem húzzák ki egyhamar. Mielőtt azonban bárki tehetett volna bármit, felpattant a nyílás fedele, s a katonák megpróbáltak gyorsan kimászni. Alig jutott ki azonban az első ember, a csapatszállító tetején máris megjelentek a farkasok.

– Tűz! – kiáltott fel az ezredes, s a hajó ütegei elkezdték szórni a halált. Egy rövid ideig úgy tűnt, sikerül megfékezni a támadókat és megtisztítani a jármű tetejét. Hamarosan azonban újra egyre több vadállat tűnt fel, megkerülve a felborult kocsit, s a kimászott katonákra vetették magukat. A hajóról tüzelők kénytelenek voltak beszüntetni a lövöldözést – már nem tudták biztonságosan eltalálni a célpontjaikat anélkül, hogy a társaik életét ne veszélyeztették volna. Így aztán tehetetlen kétségbeeséssel figyelték, ahogy a farkasok végül legyűrik az áldozataikat, s a földet elborítja a lemészárolt, széttépett katonák kiomló vére.

A hajón senki sem szólt. A legénység néma borzalommal bámulta az immár újra elcsendesedő partot. A kocsik elhagyottan, megtépve árválkodtak a sárban, a lezuhant helikopterből füstcsík kezdett az ég felé kanyarogni, s a belső térben lángok jelentek meg. Aztán felhangzott a két visszatérő légi jármű hangja és megtörte a döbbent bénulást. Az ezredes intézkedett, s hamarosan emberek siettek előkészíteni a leszállópályát, és biztonságba helyezni a visszatérő gépeket. A kikászálódó társaikat gondoskodó, segítő kezek támogatták a szállásra, ahol gyors orvosi vizsgálatnak vetették alá őket, majd mindenki pihenőt kapott. Csak a két pilótát rendelte magához az ezredes, aki Glorfindel jelenlétében kívánta feltárni és jegyzőkönyvezni, mi is történt valójában.

2. Szeptember 3. Antarktisz, Mount Erebus

A pilóták kikérdezése meglehetősen rövidre sikerült. Mindketten nagyon zavartnak tűntek, arcukon a páni félelem okozta sokk jelei látszottak. Nem tudtak részletesen visszaemlékezni az eseményekre.

– Égő szemű, rettenetes szörnyek törtek ránk. Olyan gyorsak, hogy gondolkodni sem volt időnk. És olyan vérszomjasak, hogy még most is érzem a belőlük sütő halált. – Nagyjából ennyi volt minden, amit ki lehetett hámozni a szavaikból.

Miután elküldték a pilótákat pihenni, az ezredes a technikusoktól felkérette az összes videó-anyagot, amit az akcióról készítettek. Részletesen visszanézték a felvételeket, néhányat többször is, lelassítva, kikockázva. Végül az egyik bestia kinagyított képénél az ezredes megállította a felvételt, hátradőlt és gondterhelten sóhajtott.

– Igaza volt – mondta a tündének. Elgondolkodott kissé, aztán folytatta. – Nem tudom, honnan tudta, amit tudott, de igaza volt. Mi legyen hát a következő lépés?