Szeptember 3. Antarktisz, McMurdo telep

Amint horgonyt vetettek, Fred jelent meg Glorfindel mellett.

– Uram! – szólította meg bizonytalanul. – Az ezredes úr hívatja.

A tünde szótlanul lenézett rá, aztán megfordult és elindult a parancsnoki szállás felé.

Mire odaért, Custer és az ezredes már várták. Az őrnagy karba font kézzel gyűlölködve nézte, a felettese csak gondterhelten ráncolta a homlokát.

– Uraim – szólalt meg végül –, eljött a pillanat, amikor nem halogathatjuk tovább a döntést. El kell döntenünk, hogy folytatjuk-e előre az utunkat, és a McMurdo előtti öbölben vetjük ki a horgonyt, vagy keletnek fordulunk a Ross-sziget felé.

Némi szünet után felállt, előjött az asztal mögül, majd annak támaszkodva folytatta.

– Értsék meg, szükségem van az együttműködésükre. Folyamatos kapcsolatban vagyok a hírszerzéssel, a katonai előrejelzéssel és a stratégiai központtal, de senkinek nincs használható információja arról, mi vár ránk. Az elmúlt napokban körülbelül százféle elméletet és teóriát hallgattam végig a lehetséges nehézségekről, így valószínűleg már én sem tudok igazán reális képet alkotni a helyzetről. És ne feledjék, uraim, nem hibázhatunk. Kétszázötven katona élete van a kezünkben.

Elhallgatott, s a csend néhány percre megsűrűsödött köztük. Custer a tündét nézte, de Glorfindel magába mélyedve hallgatott. Így hát az őrnagy vette át a szót.

– Rendben, akkor kiindulási alapként vegyük elő a térképet. Gondolom, egyikőjük sem számol azzal, hogy a vulkántól távolabb eső részeken a partvonal, vagy a felszín domborzata lényegesen megváltozott volna. Ha azonban így van, akkor az induláskor felvázolt B-tervet, a McMurdo telep átvizsgálását gond nélkül végre tudjuk hajtani. Elismerem, némiképp nehezíti a dolgunkat, hogy sötét van. De hát az évnek ebben a szakaszában itt amúgy is többnyire sötét lenne. Az is igaz, hogy a hulló vulkáni por helyenként jelentősen befolyásolhatta a felszín járhatóságát. Mindazonáltal nem hiszem, hogy a terepjáróink komolyabb akadályba ütköznének, mint mondjuk az iraki sivatagban. Ezért azt javaslom, folytassuk az utunkat.

Az ezredes várakozóan a tündére nézett.

– Uram, a helyzet sok tekintetben kiszámíthatatlanabb, mint vártam – kezdte megfontoltan Glorfindel. – Nyilvánvaló, hogy a vulkáni működés alapvetően változtatta meg a felszínt. A hegyhez közeledve ugyanis teljesen eltűnik a hó és a jég, s az így kibukkanó felületről valójában semmit sem tudunk. Nem tudjuk, milyen kemény, hogy járható-e. Nem tudjuk milyen meleg, hogy nem veszélyes-e az embereinkre. Nem tudjuk, mennyire mozog, hogy egyáltalán meg tudunk-e állni rajta. Nem tudjuk kiszámolni, mennyi idő a partraszállástól eljutni a telep maradványaiig, mert azt sem tudjuk, hogy sikerrel partra tudnánk-e szállni. Ami magát a felderítést illeti, lehet, hogy hasznos lenne, de nincs rá mód. A hegyről lezúduló sárfolyó teljesen maga alá temette az épületeket, így azok feltárása csak komoly fúró-ásó berendezésekkel lenne lehetséges.

– Baromság! – vágott közbe türelmetlenül Custer. – Glory egyszerűen be van tojva. Az épületeket annakidején nem a jégre, hanem a szikla alapzatra építették, tehát szilárd az aljzat. Ergo, lehet rajta közlekedni, még ha nem is feltétlenül könnyen. Két helikopterrel ki lehet rakni két csapatszállítót, azoknak meg kell tudniuk birkózni az akadályokkal. Még azt is megtehetjük, hogy válogatunk a partraszállás helyszínei között. Ami meg a telep állapotát illeti: éppen azért mennénk oda, hogy ezt felmérjük. Ugyan, ne döntsük már el előre, hogy mit találnánk ott, és mit nem!

Glorfindel türelmesen végighallgatta, aztán megrázta a fejét.