támadásoknak leszünk kitéve.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Custer sietett be. Gyorsan tisztelgett, miközben meglepődött és gyanakvó pillantást vetett a tündére.

– Jöjjön, Custer, épp az akció alapstratégiáját próbáljuk körvonalazni Glorfindel őrnaggyal – invitálta be az ezredes. Custert majd szétvetette a düh, de visszafogta magát, ahogy megszólalt.

– Engedelmével, uram, semmi nem indokolja, hogy az eredeti tervektől eltérjünk. Alapszabály, hogy először tisztázzuk a körülményeket és csak utána alkalmazkodjunk hozzájuk, s ezt most sem lenne jó felrúgni. Glorfindel őrnagy információi igen hasznosak, azonban mégsem adnak kielégítő magyarázatot arra, mi is történt a telepeinkkel és hogy mi vár ránk pontosan, ezért mindenképpen szükségesnek tartom, hogy első lépésként, valamelyik telep közelében szálljunk partra és pontosan tájékozódjunk. Utána, ha a tapasztalataink valóban indokolják az őrnagy javaslatait, folytathatjuk az utunkat az Erebushoz.

A tünde a fejét rázta.

– Tudom, hogy bosszantja a változtatás és a sietség, George, de higgye el, a maga és az emberei életének védelmében teszem.

– Meghat a figyelmessége, Glory – vágott vissza Custer gúnyosan –, de higgye el, ennél keményebb helyzeteket is megoldottunk már. Nincs szükségünk az atyáskodására.

Az ezredes szótlanul figyelte őket. Aztán felállt és így szólt hozzájuk.

– Uraim, örültem a véleményüknek. Custer, menjen és küldje az embereit a repülőgépre! Glorfindel, menjen a szobájába, hamarosan odaküldöm az altisztjét, Fred Morfeo tizedest! Ha jelentkezett önnél, szintén szálljanak fel! Az akció további részleteiről időben tájékoztatni fogom önöket. Elmehetnek.

Custer egy pillanatig megkövülten állt, aztán feszesen tisztelgett és kiviharzott a szobából. Glorfindel szó nélkül követte. Az ezredes gondterhelten nézett utánuk.

A tünde a szobájába ment, és tanácstalanul leült. Mielőtt azonban átadhatta volna magát a gondolatainak, ismét nyílt az ajtó és egy fiatal katona lépett be rajta. Nem volt túl magas, viszont vékony, göndör, sötét hajjal, nagy barna szemmel, és jóindulatú, mosolygós arccal. A tünde inkább nézte volna diáknak, mint katonának. Ahogy belépett, feszes vigyázzba vágta magát és tisztelgett.

– Alfredo Morfeo tizedes jelentkezik, uram! – mondta.

Glorfindel rászólt.

– Jól van, semmi szükség erre a hivatalos stílusra. Azt mondd meg inkább, téged tulajdonképpen miért küldtek ide.

– Én leszek a segítője, uram – válaszolta a fiú kissé csodálkozva. – Én intézem az utasításait és az én dolgom, hogy csak a feladatával kelljen foglalkoznia, minden más el legyen rendezve ön körül uram.

– Ah! – bólintott a tünde. – Ez remek. Akkor kérlek, tájékoztass, mi a következő teendőnk most. Hova megyünk?

– A kifutópályán már ott áll a repülőgépünk, a fiúk most cuccolnak be, uram – mondta lelkesen Fred. – Oda fogunk felszállni mi is, aztán nyolckor indulunk, irány a Falkland-szigetek.

– Mennyi idő alatt érünk oda?

– Körülbelül tizenkét óra uram. Estére megérkezünk.

A tünde felállt.

– Rendben van. Indulhatunk.

Fred készségesen lépett be.

– Vihetem a csomagjait, uram?

Glorfindel legyintett.

– Nem szükséges, bírom egyedül is.