óvakodik keresztül az útirányukon. Hamarosan az is kiderült, hogy a törp koránt sincs egyedül: a bokrok között itt is, ott is törpök osontak. Az öreg tanácstalan haraggal vakargatta az orrát, de mielőtt bármit is határozhatott volna, váratlanul megmozdult az erdő a baljukon, a hátuk mögött, és kék katonák törtek elő a rejtekhelyükről. A levegő megtelt a ropogó gépfegyverek lövedékeivel és füsttel, a tajga madárfüttyös, békés csendjét szétzúzta a fegyverropogás, s a harcosok ordításai.

– Hasra! – kiáltott Arwen a medvékre. A három hátul ügető állat le is dőlt, s a törpök a hátukról meglepetten egy kupacba gurultak. Arwen egyetlen mozdulattal rájuk kanyarította a köpenyét, s ezzel máris eltűntek a harcolók szeme elől. A három medve az alkalmas pillanatot kivárva felpattant és sértetlenül rohant át a kék katonák közeledő vonalán. Azok nem is igen foglalkoztak velük, figyelmüket a gyorsan visszavonuló törpök kötötték le.

A negyedik medve nem volt ilyen szerencsés. A mágussal és Tomival a hátán megpróbált a törpök felé eliramodni, a katonák azonban jobb felé térítették, ahol egy sziklagerincen kellett volna végigfutnia, kitűnő célpontot kínálva a fegyvereiknek. Az eldördülő sortűzben a medve a mélység felé vetette magát, s az utasai lerepültek a hátáról. Nagy döndüléssel ért földet, és gurult végig a lejtőn, hogy aztán a besűrűsödő bokrok között talpra álljon és elfusson a biztonságos rengetegbe.

Lantalúin zuhanás közben pontosan nyomon követte, mi történik. Kitűnő reflexszel kinyúlt, és estében megragadta a szikla peremét, s a lendület ívét kihasználva könnyedén a szikla fedezéke alá ugrott. Köpenyét magára rántva éppen elkerülte a peremen átugráló katonák éles tekintetét, akik egy része tovább futott a medve után, mások a törpök után fordultak, illetve a környező bokrokat kutatták át. Tudta, hogy előbb-utóbb a szikla rejtekét is megnézik, ezért óvatosan továbbmászott, míg csak egy olyan helyet nem talált, ahol fel tudott lendülni a sziklaperemre.

Tomi szintén leesett a medve hátáról, de semmi tapasztalata nem lévén, nem tudta magát megvédeni. Nagyot puffant, aztán még gurult is jó darabon, amíg bele nem száguldott egy bokorba és jól be nem ütötte a fejét a bokor törzsébe. Elkábult a fájdalomtól és jó időbe telt, amíg annyira össze tudta magát szedni, hogy körülnézzen. Visszatekintve a szikla felé néhány pár katonai bakancsot látott. A zaj alábbhagyott, szinte csönd volt, az összecsapás frontja messze a törpök vonalai felé tolódott el. A bakancsok egyike valószínűleg utasításokat vakkanthatott a többinek, mert azok sietősen eltűntek az erdőben. Mindössze egy pár maradt, és kényelmesen kezdett fel-alá sétálni a bokrok közötti szabad téren. Tomi úgy gondolta, ideje óvatosan eltűnnie. Megpróbált megmoccanni, de rá kellett jönnie, minden porcikája fáj. Az apró mozdulat is váratlan, éles fájdalommal nyilallt belé, hogy halkan felnyögött. A bakancs azonnal megpördült, s mire Tomi felpattanhatott volna, már egy géppisztoly torkolatával nézett farkasszemet. Hallotta a szerkezet kattanását, amikor váratlanul egy rövid vaskos kard csapott le a fegyver csövére, és egy törp harcos ugrott a katona elé. Pajzsának egy mozdulatával hanyatt lökte ellenfelét és egy harci rikoltással rávetette magát, hogy ledöfje. A kék katona azonban villámgyorsan oldalt gördült és felpattant. Egy mozdulattal előkapta túlélő kését és azonnal szúrt is. A törp védte a támadást a kardjával és hátraugrott. Mikor látta, hogy ellenfele szabályos küzdőállást vesz fel, gyorsan eldobta a kardját. Magabiztos, fenyegető vigyorgással egy harci szekercét kapott elő a háti tokjából, és könnyedén megforgatta. Egy pillanatra mindketten mozdulatlanná merevedtek, aztán hatalmas lendülettel összecsaptak. Villámgyorsan támadták egymást, Tomi a tekintetével sem volt képes követni a mozdulataikat. Annyit bírt csak kivenni, hogy a törp szekercéje egyszer csak lecsap a katona elöl lévő jobb lábára, s a katona fájdalmas kiáltással összeesik. A törp diadalmas üvöltéssel a hegyébe ugrott és végső csapásra lendítette a fejszéjét.

– Várj! – kiáltott rá Tomi, és váratlanul erőt merítve a fejsze útjába vetette magát. – Nem ölheted meg!