– Mi is búcsúzunk – fordult a kis ember felé Lantalúin. – Örülök, hogy találkoztunk, és meglátja, helyesen döntött, amikor segített nekünk. Az ég áldása legyen önnel! – mondta szertartásosan. Meg sem várta, hogy CJ válaszoljon, megfordult, és méltóságteljesen kivonult az irodából. A tündék és Tomi követték, de a folyosóról a fiú még visszafordult, bedugta a fejét az ajtón és visszaszólt CJ-nek.

– És tényleg mágus! – vigyorgott, aztán kiszaladt a többiek után. CJ mozdulatlanul állva nézett utánuk. Egy szót sem szólt, csak idegesen rágta a szája szélét.

Tomi kilépett a házból és körülnézett. Lantalúint látta, amint a kocsijuk felé tartott, a másik irányban pedig a két tünde búcsúzott egymástól. Egymással szemben álltak és fogták egymás kezét. Egymás szemébe néztek, kutatva a másik érzéseit, gondolatait. Arwen szólalt meg.

– Azt hittem, már mindent megtanultam a veszteségekről, és minden fájdalmat megtapasztaltam már. Most mégis úgy érzem, semmit nem tudok. Talán nincs nagyobb fájdalom, mint váratlanul visszakapni a már elsiratott reményt, és mielőtt beteljesedhetne, újra elveszteni azt.

Glorfindel így válaszolt.

– Ne veszítsd el a reményedet, Úrnőm! Nem elveszni jöttem, hanem segíteni. S Mithlond kikötőjében ott áll a Fehér Hajó, amely a reményt jelképezi neked. Akár sikerrel járok, akár elbukom, az út megnyílt előtted, s az otthon végre hazavár.

Arwen szomorúan elmosolyodott.

– Az otthon? Milyen furcsa! Évszázadok hosszú során át tapodtam ezt a földet, amelyen születtem, s most mégis egy sohasem látott országot nevezek otthonomnak.

– Tündehon volt mindig is a tündék otthona. S bár sokáig laktunk Középföldén, mindig jövevények voltunk, akik csak egy rövid időre telepedtek erre meg. Te hosszabban éltél itt, mint bármelyikünk, de e föld mégsem fogadott be. Szülőfölded számkivetettje voltál. Ha hazatérsz, meglátod majd, milyen végre valóban otthon lenni.

Arwen váratlanul Glorfindel mellkasára hajtotta a fejét.

– A Valák ereje kísérjen utadon, barátom, s oltalmazzanak meg a rád váró küzdelemben! Ha eljutok odáig, a hajónál foglak várni, s nem indulunk el nélküled. Akár élve érkezel, akár holtan.

Glorfindel végigsimította az arcát és az állánál tartva gyengéden felemelte a fejét.

– Lúthien szépsége és a hajdan volt idők tisztasága ragyog rám szemedből. E tiszta fény, e világ legdrágább kincse vezet majd utamon, s nem lesz olyan sötétség, és gonoszság, ami utamat állhatná. Visszatérek hozzád.

Egy pillanatra még egymásra néztek. Aztán felhangzott az érkező autók zaja, hát elfordultak egymástól, s az érkezők felé indultak. A Jeepből Lantalúin dugta ki a fejét.

– Indulhatunk? – kérdezte.

A tünde körülnézett, aztán így szólt a mágushoz.

– Későre jár, ma már nem jutnátok messzire. S az utak éjszaka még kevésbé biztonságosak, mint nappal. Javaslom, szálljatok meg itt éjszakára, s csak reggel induljatok útnak. Voronwë úgyis csak estére vár titeket, addigra meg bőven odaértek.

Közelebb lépett az autóhoz és a mágusra nézett.

– Most mennem kell. De ne feledd, az én részem csak a munka kisebbik része. A győzelem nagyobbrészt rajtad múlik. A Valák segítsenek minden munkádban!

Azzal megfordult, és elindult egy másik, katonai terepjáró felé. Az öreg hosszan nézett utána, ahogy Arwen és Tomi is. Glorfindel beszállt a kocsiba, s a jármű nagy sebességgel elszáguldott, magukra hagyva az utána tekintőket.