– Persze. Ez nem gond. Majd adatunk neki valami rangot. És a másik dolog?

– A legnagyobb ellenségünk most az idő. Mihamarabb intézkednie kellene.

CJ egy pillanatra meghökkent, talán meg is sértődött egy kissé, de ahogy végignézett a látogatói feszült, sürgető arcán, inkább a telefonjáért nyúlt. Egy pillanat múlva már a beosztottait hívta.

– Halló! Őrnagy? Azonnal jöjjön be hozzám, kérem!

Hamarosan megjelent egy tiszt, és vigyázba vágta magát az ajtóban. CJ felállt az íróasztal mögül, és igyekezett a lehető leghatározottabban intézkedni.

– Őrnagy, ezt az embert a mai nappal a tengerészgyalogsághoz irányítom. Intézze el, hogy az Antarktisz-expedíció tagja legyen, és őrnagyi rangot kapjon. Különleges szerepkört kap, így a csapat hierarchiáját ne szervezzék át, mindenki marad a beosztásában.

– Igenis uram – felelte a tiszt feszesen és Glorfindelhez fordult. – Szabadna a nevét és az iratait, uram?

A tünde zavarodottan nézett rá, s a többiek sem tudták egy pillanatig, mit tegyenek.

– Glorfindel vagyok. És nincsenek papírjaim. – mondta végül Glorfindel egyszerűen.

– Mármint John Glorfindel. Tudja, ahonnan ő érkezett… – kezdte Lantalúin, de Tomi határozottan közbevágott.

– Ő külföldi, sok veszélyen keresztül érkezett ide és minden holmiját elvesztette út közben. Egyébként is nagyon sietős az ügy, nem érünk most rá erre – és haragosan nézett CJ-re. Ám a kis ember magától is érezte, hogy neki kell kezelnie ezt a kínos helyzetet.

– Őrnagy, teljesen új személyazonosságot kell csináltatnia. És valóban nincs időnk, a lehető leggyorsabban indulniuk kell.

A tiszten egyre inkább látszott a megdöbbenés, de csak bólintott, és átinvitálta Glorfindelt a szomszéd irodába. Itt fényképeket készítettek és kitalálták a megfelelő adatokat. Hamarosan visszatértek a seriff irodájába.

– Elkészültünk az adatfelvétellel uram – jelentette a tiszt. – Mire az indulási bázisra érünk mind az iratok, mind a speciális felszerelés össze lesz készítve.

– Remek. Remek – mondta CJ. – Akkor hát nincs más hátra, mint indulni. Nemde?

Reménykedve nézett Lantalúinra.

– Egy pillanat! – szólt közbe Glorfindel. – Hogy szervezték meg az expedíciót? Hányan és hogyan megyünk az Antarktiszra?

– Innen repülőgépen megyünk a floridai katonai támaszpontra. Onnan indul a csapat, mintegy 250 fő, szintén repülőgéppel egészen a Falkland-szigetekig. Ott behajózunk, és úgy tesszük meg az út hátralévő részét. Az Antarktiszon speciális terepjárókat fogunk használni. – tájékoztatta az őrnagy.

Glorfindel a fejét rázta.

– A harci erő talán elég lenne, de a közlekedési eszközöket nem jól választották meg. Nem hiszem, hogy az Antarktisz földjén szabadon mozoghatnánk. És azt sem, hogy ez lenne a leggyorsabb út a hegyhez.

– Milyen hegyhez, uram? – érdeklődött udvariasan az őrnagy.

– A lehető leggyorsabban az Erebushoz kell jutnunk – válaszolta a tünde. A tiszt felvonta a szemöldökét, és megerősítést várva, kérdőn nézett a tanácsadóra.

– Igen, némiképp változik a program – erősítette meg ismét némi kínban CJ. – A kikötési pont valahol a néhai McMurdo közelében lehetne. Onnan pedig talán helikopterrel lenne a legegyszerűbb…

– Az elképzelés alapja jó. Vigyenek helikoptert, a többit már út közben is meg tudják tervezni, és jóváhagyatni a parancsnoksággal. – szólt közbe Lantalúin. – Lassan lemegy a nap, az expedíciónak pedig holnap el kell indulnia.

– Azonnal hozom a kocsit uram – mondta a tiszt. Tisztelgett CJ felé, sarkon fordult és kiment.