De nem történt semmi, rövid, bő fél órás séta után egy olyan helyre értek, ahol megritkult az erdő, s a tágas nyílt terepen egy ház állt az út mellett. A ház bejárata előtt fedett veranda volt, amelyre rövid lépcső vezetett, s a veranda teteje fölött barátságos sort alkottak az emeleti rész ablakai. A tető cserepeit meghitt otthonossággal ékítette a gyéren füstölő kémény, ami elárulta, hogy noha az ablakok zsalui, s az ajtó is mind zárva voltak, a házban azért otthon vannak. Jobb felé a ház oldalához egy alacsonyabb, de hosszabb épület volt hozzátoldva, melyen a garázskapuk fölé nagy piros betűkkel volt kiírva: „Car Rent”, azaz autókölcsönző. A garázsok azonban zárva voltak, kivéve az elsőt, amelynek félig nyitott ajtaja mögött egy hatalmas Jeep Grand Cherokee terepjárót lehetett felfedezni. Közelebb óvakodtak, be is néztek az ajtón, de senkit nem találtak. Végül a mágus megengedett egy halk „hahó!”-t, de erre sem jelentkezett senki. Visszamentek a házhoz, fel a verandára, és Lantalúin határozottan bekopogott. Jó darabig nem történt semmi, míg végül ablakdeszkák óvatos nyitódását nem hallották az emeletről. Gyorsan otthagyták a verandát és felnéztek az ablakokra. Az egyik résnyire kinyílt, mögötte egy leskelődő ember alakját lehetett sejteni.

– Hé, kik maguk és mit akarnak? Zárva vagyunk, menjenek innen! – kiáltott le egy meglehetősen ideges hang.

– Jó napot, uram! – szólt fel az öreg. – Elnézést, hogy zavarjuk. Csak kocsit akarunk bérelni, azért kopogtattunk.

– Nem vagyunk nyitva – ismételte meg az ember az ablak mögött.

– Nézze, igazán sajnálom, hogy feltartom, de muszáj kocsit szereznünk! Nagyon sietünk, ma még mindenképp a Kráter-tóhoz kell érnünk – válaszolta türelmesen Lantalúin.

– Mondom, hogy zárva vagyunk! – felelte az ember csökönyösen, aztán hozzátette: – Egyébként sem tudnának odamenni, mindenfelé le vannak zárva az utak.

– Tudok az útlezárásokról – mondta az öreg szemrebbenés nélkül. – Mégis sürgősen oda kell mennünk, s elhiheti, ha lesz min, oda is fogunk érni. Éppen az útlezárások miatt lenne nagyon fontos.

Az ablak mögött az ember csak hallgatott.

– Hahó! – kiáltott fel végül a mágus. – Itt van még? Segítsen nekünk, feltétlenül és sürgősen útnak kell indulnunk, hallja?

Váratlanul egy fényes tárgy repült ki az ablakon, egyenesen az öreg lába elé. Lehajolt és fölvette. Egy autó kulcsa volt az.

– Vigyék el a Jeepet és tűnjenek el innen gyorsan! – mondta a hang az ablak mögül.

– És hogy fizessük ki a bérleti díjat? – kérdezte meglepődve a mágus.

– Majd kifizetik, ha visszahozták a kocsit. Menjenek már! – vágta el a beszélgetést az ember és bezárta az ablakot.

A társaság tagjai csodálkozva nézek össze. Mindenesetre nem húzták az időt. Tomi gyorsan szélesre tárta a garázs ajtaját, a két tünde betette a csomagokat és beült a hátsó ülésre, Lantalúin meg a kormányhoz telepedett. Amint Tomi beszállt, a gázra taposott és vad tempóban az útra kanyarodott.

Sebesen haladtak a néptelen utakon, sem gyalogost, sem autót nem láttak semerre. Maguk is csendben figyelték az utat, s érezték, ahogy az elsuhanó tájból árad feléjük valamiféle megfoghatatlan, de állandó fenyegetés. Úgy ülte meg a gondolataikat, mint egy gonosz, sötét felhő. A tündék nyugtalanul tekingettek kifelé, Tomi meg összehúzta magát, úgy kuporgott az ülésén. De nem történt semmi, órákon át haladtak csendben, anélkül, hogy bármi is megzavarta volna az útjukat.

Tizenegy felé járt az idő, amikor hirtelen Glorfindel felkiáltott.

– Ott! – és kimutatott jobbra a völgybe, a fák fölé. – Valahonnan füst száll.

Lantalúin lefékezett, hogy maga is fürkészhesse a távolt. Aztán bólintott és továbbindult. Az első elágazásnál óvatosan jobbra fordult és szépen megfontoltan a füst forrása felé hajtott. Negyedóra alatt leértek a völgybe. Az út egy faluba vezetett, ennek a házai égtek. Leparkoltak