– Ott most valószínűleg katonai akciók vannak. A katonák révén biztosan el lehet jutni olyan magas rangú vezetőhöz, aki már tud segíteni. – Töprengett egy sort. – Persze a legjobb az elnök lenne, de hát arra azért kevés az esély, hogy vele találkozni tudjunk. Mindenesetre most csak annyi a dolgunk, hogy elmenjünk Amerikába, a Kráter-tó vidékére, ahol biztosan találunk olyanokat, akik tudnak is, és akarnak is segíteni nekünk.

Mielőtt a mágus tovább vitatkozhatott volna, Arwen szólalt meg halk hangon.

– Szerintem sem kaphatunk máshonnan segítséget.

Tomi csodálkozva, de hálásan nézett rá, s elpirult, amikor találkozott a tekintetük. Lantalúin szó nélkül, mérgesen rágta a pipája szárát. Az ötlet továbbra sem tetszett neki és nem örült, hogy Arwen a pártját fogta.

– Hol van ez a Kráter-tó? – kérdezte végül Glorfindel.

– Itt, az óceán túloldalán sok ezer mérföldnyire tőlünk, fent a Sziklás-hegység vonulatai között – mutatta némi gúnnyal az öreg. A tünde elmélyülten tanulmányozta a térképet, aztán megszólalt.

– Az óceán nem jelent gondot, sőt, nagy segítség számunkra. Azon néhány nap alatt átkelhetünk.

– A túlparton pedig már bérelhetünk egy terepjárót, azzal gyorsan eljutunk akárhová – fűzte hozzá gyorsan Tomi. Aztán aggodalmasan hozzátette. – De… ti beszéltek angolul? Persze, nem gond, ha nem – tette hozzá sietve –, én szívesen tolmácsolok nektek.

A tündék és Lantalúin is elnyomtak egy mosolyt.

– Én jól beszélem a Föld összes nyelvét – mondta a mágus szelíden.

– Én is – mosolygott kedvesen Arwen.

– S nem kell aggódnod, mire kikötünk a túlparton, én is beszélni fogom a nyelvet – nézett rá vidáman Glorfindel. Tomi nagy tisztelettel, s tán egy kicsit megszégyenülten is nézett végig rajtuk. Glorfindel azonban már tovább is lépett, s ismét komolyan folytatta.

– Eddig tehát rendben volnánk. Átkelünk a tengeren, s ti segítetek nekem találkozni valakivel, aki révén eljuthatok a balroghoz. Ez azonban a dolgoknak csak az egyik fele. Mi lesz a ti küldetésetekkel?

Mindenki elhallgatott, s mintha a levegő is megfagyott volna hirtelen. Glorfindel csak nézte őket, aztán ismét megszólalt.

– Vissza kell jönnötök e földre, s felkutatni a gonosz mágust. Pallando, a te feladatod megküzdeni vele.

Az öreg ránézett és lassan így szólt.

– Nem az a kérdés, hogy kinek a feladata. Hanem az, hogy miként lehet végrehajtani. Jártunk Windemorn birodalmának szívében. És láttuk hatalmát, láttuk gonoszságát. Nem tudok e földön olyan erőt, amely segítségével szembeszállhatnánk vele. Olyat meg végképp nem, amivel bizton legyőzhetnénk.

Glorfindel elgondolkodva vonta össze a szemöldökét.

– Talán a törpök… – intett végül bizonytalanul.

– Nem ígérhetek semmit a népem nevében – szólt közbe Flóin. Arca szenvtelen volt és hivatalos, szeme azonban élénken csillogott. – Mindazonáltal úgy vélem, nem zárkóznánk el egy ilyen küldetés támogatásától. Mi, telperondi törpök, semmiképp sem. A laurondiak talán igen. De hát mi lenne a feladatunk?

A társaság ismét a térképre nézett. Glorfindel ismét bizonytalan mozdulatot tett.

– Talán egy egyidejű támadás keletről, Laurondból, és délről, Telperondból megrendíthetné a birodalmat.

De Lantalúin csak a fejét rázta.

– Ha a törpök minden erejüket össze is szedik, akkor sincs elegendő erejük Windemorn ellen. Még annyira sem, hogy egy komoly ütközetre késztessék. Beszéltem a helyben élők