szeretete, s szemedül melléd adjuk a sasokat. Támaszkodj a szabad népekre és ne feledd az ősi erényeket!

Elhallgatott, s Lantalúin sem szólt, csak ült lehajtott fejjel. Egy idő múlva Glorfindel ismét megszólalt, immár lágyabb hangon.

– Olórin is üzent neked.

A mágus felkapta a fejét.

– Gandalf? Mit üzent?

Glorfindel összeráncolta a homlokát, ahogy visszaidézte a szavakat.

– Ne feledd barátom, hogy soha nem az erőben rejlik a győzelem. És nem kell hatalmasabbnak lenned, hogy megtörj egy súlyos átkot. A gonoszság végül mindig önmaga ellen fordul, és elpusztítja önmagát.

Lantalúin várakozóan nézett, de Glorfindel elhallgatott.

– Ennyi? – kérdezte végül elégedetlen csodálkozással.

– Ennyi – felelte a tünde. – Azt mondta, ez elég ahhoz, hogy képes legyél megtenni a dolgod. S meg kell mondjam, Gandalf csöppet sem látszott aggodalmasnak. Ő szinte biztosra vette, hogy sikerrel jársz.

Lantalúin elgondolkodva morzsolgatta a szakállát. A többiek várakozóan nézték, de ő ügyet sem vetett rájuk. Végül ismét Glorfindel szólalt meg.

– Nos – kezdte elégedetlenül –, ezek szerint azt kell csak megbeszélnünk, hogy én hogyan találom meg a balrogot. Meg tudjátok mondani, pontosan merre van?

Lantalúin egy pillanatig csodálkozva nézte, aztán szó nélkül hátrafordult, s a csomagjából elővett egy térképet. Kiteregette a tűz fényébe és mutogatni kezdett.

– Itt vagyunk most, Szibéria keleti partvidékén. A balrog pedig itt él az Antarktiszon, ez a hegy, az Erebus a lakhelye.

– Hm – vizsgálta a térképet a tünde. – Eszerint hajón a legegyszerűbb odajutni. Milyen messze van?

Lantalúin elfojtott egy mosolyt.

– Több tízezer mérföldnyire.

A tünde szája egy pillanatra nyitva maradt a csodálkozástól.

– Hogy?

– És ha odaérnél, kegyetlen hideg, és élettelen hómező várna rád, sok száz mérföldön keresztül. Ott nem jár más, csak a gonosz teremtményei.

Glorfindel elgondolkodva ráncolta a homlokát, s a térképet tanulmányozta. Végül így szólt.

– Ha igaz, amit mondasz, hónapokig is eltarthat az út. Nincs ennyi időnk. Mit javasolsz?

Lantalúin megrázta a fejét.

– Nem csak az út hossza jelent gondot. Mondom neked, társak és felszerelés nélkül nem jutsz oda sohasem. És attól tartok, ezek a mi képességeinket is meghaladják.

Gondterhelt csöndben ültek egy darabot, de egyiküknek sem jutott eszébe megfelelő megoldás. Végül Tomi kezdett el izegni-mozogni, s félénken megköszörülte a torkát. Mindannyian ránéztek.

– És ha átmennénk Amerikába? – kérdezte.

– Minek? – kérdezett vissza Lantalúin.

– Régóta nem hallottunk híreket, de legutóbb elég súlyos volt a helyzet Oregon államban. Azt gyanítom, hogy azóta ez csak tovább romlott. Ha ez így van, ott biztosan mindent elkövetnek, hogy ismét béke legyen. Ezért valószínűleg könnyebben kapnánk segítséget.

Az öreg elgondolkodva szívott egyet a pipáján, s a fejét ingatta.

– Azért ez nem ilyen egyszerű. Amerika nagyon messze van ahhoz, hogy csak úgy látatlanban útra keljünk. S ha oda is értünk, mit fogunk ott csinálni? Kihez fordulunk? Ki hisz majd nekünk?

Tomi azonban nem hagyta magát megingatni.