- Július 25. Telperond kapuja
A lépcső aljában Arwen megvárta őket. A Hasadék falának szélárnyékában, egy rejtett zug szűz havát taposták. Előttük meredeken magasodott a hasadék belső fala, szürkén és közönyösen, mint bármely más roppant alkotása a természetnek. A falon egy alacsony, barlangszerű üreg ásított hidegen és sötéten.
Arwen odalépett a csupasz sziklához, végigsimította, s így szólt:
– Mahal.
A sziklafalon vékony repedések keletkeztek, s ahogy szétfutottak, egy hatalmas kapu körvonalait kezdték kirajzolni. A kapuszárnyak lassan elmozdultak befelé, s feltárult mögöttük egy hatalmas üreg. Egykettőre megelevenedett a környék. Mire körbenéztek máris törpök vették őket körül: kettő érkezett a hasadék rejtett vége felől, ezek kerek pajzsokat, és hosszú lándzsákat tartottak. Egy a sötét üregből bújt elő, ennek egy hatalmas buzogánya volt. Kettő a kinyíló kapuszárnyak mögül lépett elő, ezek keresztbe rakták hosszú nyelű és széles fokú fejszéiket, s széles, szögletes pajzsaikkal védték az ajtónyílást. Láthatóan mindannyian zavarban voltak: megismerték és örömmel fogadták volna a tündét, de váratlanul érte és zavarta őket az idegenek érkezése.
Hamarosan egy újabb törp érkezett, akinek határozott mozdulatain és sisakja díszítésén látszott, hogy ő az őrség parancsnoka. Mélyen meghajolt előttük és így szólt:
– Úrnőm, nagy öröm számunkra, hogy ismét megtiszteled hajlékunkat a látogatásoddal.
– Nekem öröm, hogy ismét köztetek lehetek, Balin! – mosolygott Arwen. – Bár a hírek, amiket hozok, nem jók. Azonnal Grór trónja elé kell járulnunk.
A törp zavartan topogni kezdett.
– Úrnőm, a kapu előtted bármikor nyitva áll. A veled lévőket azonban nem engedhetem be.
Arwen bólintott, mint aki számított erre.
– Ismerem a törvényt, Balin. Mégis muszáj mielőbb Grór elé kerülnünk, mert nagyon fontos ügyben járunk. Az öregember egyébként mágus, Lantalúinnak hívják, s minden szabad nép, kivált a veszélyben és rejtekben élők szövetségese és barátja. A fiú pedig Tomi, az inasa.
A törp egyik lábáról a másikra állt.
– Úrnőm tudod, hogy mindent megtennék, hogy a kedvedben járjak, mégsem tehetem. A törvény egyértelmű, és nem enged bejárást senki idegennek, bárki legyen is az.
– Én is megkaptam a kegyet a királytól, s bizonyára a barátaim is megkapnák. Egyenesen elé járulunk, hogy egy percig se csorbuljon a törvény. Magad kísérhetsz oda minket, akár ha foglyok lennénk.
A törp megrázta a fejét.
– Én nem mozdulhatok innen, hiszen én felelek a kapu védelméért. S különben sem vezethetnélek be, mint foglyot.
A tünde bosszúsan ráncolta a homlokát, és kifakadt.
– Értelmetlenül tartasz fel minket. A törpöknek úgy látszik, fontosabb, hogy ragaszkodjanak ahhoz, amit a fejükbe vettek, mint akár a barátaik, akár a célszerűség, de még a saját életüknél is.
Balin keményen megvetette a lábát.
– Itt nem fog belépni senki, akinek erre nincs joga – jelentette ki határozottan.
Lantalúin előrelépett.
– Ej, ej, barátaim! – szólt közbe békítőleg. – A törvény az törvény, ha nem engedi meg, hogy belépjünk, akkor kint maradunk. De ez ugye nem akadályozhat meg minket abban, hogy valamiféle megoldást keressünk a helyzetre? – fordult a törphöz. – Megteheted-e azt kedves kapitányom, hogy egyik katonádat sürgős üzenettel a királyhoz küldöd?
– Igen, azt megtehetem – válaszolta mogorván Balin.
