előttük álló feladatról. Az öreg azonban nem volt beszédes kedvében, mindössze annyit morgott, hogy készüljön föl lelkileg, mert sokat kell majd mászniuk, és valószínűleg nagyon fog fázni.

2. Július 19. Karakol

Útjuk negyedik napján szálltak le a vonatról Karakolban. Ez a kis város az Issyik-kul keleti csücskétől nem messze, a hegyek lábánál terült el. Lantalúin azt mondta róla, hogy a hegymászók paradicsoma, mert innen a legegyszerűbb megközelíteni a legizgalmasabb csúcsokat, a Khan Tengrit, és a Pik Pobedyt. Mindazonáltal Tominak nem úgy tűnt, mintha a városban nyüzsögnének a mászni vágyók: nagyon is hétköznapinak tűnt minden, a maga különleges és idegen hangulatával együtt.

A mágus egy mászó felszereléseket árusító boltba vezette a fiút, ahol hosszas alkudozás után végül megvettek mindent, amire a hegyek között szükségük lehet. Tomi az eszközök jó részéről elképzelni sem tudta, hogy hogyan kell használni, de Lantalúin csak annyit mondott, hogy ne is foglakozzék ezzel, majd mindenről időben kiokosítja. Így indultak hát el, meleg ruhában, nagy málhával a hátukon, gyalogosan a hegyek felé.

A mágus gondosan vezette az útjukat. Ha tehette, jól kilépett, hogy nagyobb igyekezetre sarkallja Tomit, de figyelt arra, hogy ne hajszolja túlságosan. Időnként megálltak pihenni, sőt, az étkezésekre is bőven hagyott időt. Az első nap estéjére elérték a Chon-Ashuu-hágót, amin aztán másnap át is keltek. Dél felé haladva, sötétedésig eljutottak a nagy hegyek lábáig.

Útjuk harmadik napján álltak neki hegyet mászni. Kezdetben egyszerűnek tűnt, hiszen nem volt nehezebb egy hegyi túránál, később azonban nehezebben járhatóvá vált a terep, hidegebb is lett, s mintha a levegő is fogyott volna. Tomi egyre gyakrabban kért volna pihenőt, ha lett volna bátorsága. Lantalúin azonban mindig olyan türelmetlen elégedetlenséggel nézett rá, hogy inkább igyekezett összeszorítani a fogát, és tovább mászni. Az este már a hóban érte őket: a csúcshoz közeledve ugyanis átlépték a hóhatárt. A fiú kimerülten, álomtalan alvással töltötte az éjszakát, de nem érezte úgy másnap reggel, hogy felfrissült volna tőle. Minden tagja fájt és reszketett a hidegtől. Kétségbeesve nézett az öregre a soványka reggeli fölött. Mikor Lantalúin észrevette a pillantását, megesett rajta a szíve. Elővette a zsákját, és hosszas keresés után egy kulacsot halászott elő belőle. Átnyújtotta a fiúnak.

– Igyál! – mondta.

Tomi szó nélkül ivott.

Olyan érzés volt, mintha a tavasz melege és ereje járná át. Hirtelen ismét erősnek és vidámnak érezte magát. A reszketése elmúlt, s a lábai sem sajogtak tovább.

– Mi ez? – kérdezte csodálkozva.

– Miruvor. Tünde-ital, ami tartja bennünk a lelket, ha már semmi nem segít. Igazából végszükség esetére tartogattam, de nem bírtalak elnézni, ahogy reszketsz a hóban.

Talán az italnak köszönhetően, talán másnak, a negyedik napon meglepően jól haladtak. Estére jó egy óra járásnyira megközelítették a csúcsot, onnan azonban Lantalúin nem akart továbbmenni. Inkább tábort vertek, ettek valamit, és pihentek.

3. Július 25. Pic Pobedy – a Győzelem-csúcs

Másnap a mágus már jóval napkelte előtt felverte a fiút. Gyorsan összecsomagoltak, s hamarosan már úton is voltak a csúcs felé. Már világos volt, mikor felértek, de a Nap még nem látszott. Alattuk szürke homályba burkolózva terült el a táj.