– Igen, a szolgáimnak Agdi vagyok. A söpredéknek Gash, a leghűségesebbeknek pedig… nos nekik Windemorn.

Lantalúin gondolkodott.

– Sötétség van a szavaidban, ahogy a nevedben is. De nem értelek. Miért ébresztetted föl a balrogot? Mi hasznod belőle?

Windemorn sétálni kezdett fel-alá, miközben a magyarázatba fogott.

– Hallgass rám, barátom, és meg fogod érteni mindazt a bölcsességet, amire az évek hosszú kutatása alatt ráébredtem! Amikor áthajóztunk Valinorból, azzal a küldetéssel érkeztünk, hogy segítsük középfölde népeit a Gonosz elleni harcban. A Gonoszság egyszerű volt: gyűlölt mindent, ami szép és jó, mert önnön számkivetettségét és értéktelenségét látta benne. Végső soron ezért volt bukásra ítélve, hiszen a pusztítás lehet erős, de sohasem lehet erősebb az építésnél.

Az Ember Korának beköszöntével azonban megváltoztak a dolgok. A régi értékek elhalványultak, s ma már másképpen gondolkodunk róluk. A Hatalomból kikopott az Építés és a Pusztítás, a Kényelem és a Birtoklás került a helyébe. A Pusztításból eltűnt a Gyűlölet, ahogy az Építésből is a Szeretet. Ma pusztít a Jó is és csodát művel a Rossz. Nincs értelme tehát a régi módon nézni a világot. Túlléptem ezeken.

Én Hatalmat akarok, de a régiek szellemében. Azért akarom a Hatalmat, hogy formáljam a világot és nem azért, hogy élvezzem. Rendet, békét, növekedést akarok. Felismertem azonban a Hatalom Törvényeit, s már nem ragaszkodom az ósdi, elavult kötöttségekhez. Az eredményt nézem, az előnyök és hátrányok arányát. Ma ezt úgy mondják, korrekt. Megtanultam: a hatalom az értékek birtoklásából fakad. Meg kell tehát szereznem minden értéket a világban, vagy ha nem lehet az enyém, el kell pusztítanom, nehogy ellenlábasommá váljék.

Beláthatod hát, hogy olyan szolgákra van szükségem, akik feltétel nélkül megteszik, amit parancsolok. Ölnek és halnak, pusztítanak és építenek. Sokan vannak és mindenhova eljutnak. Nem kár értük. Bizony, orkokra. Ezért ébresztettem föl a balrogot, hogy gonoszságával újra előhívja őket a hegyek gyomrából, időtlen álmukból, s lám, sikerült is. Ott vannak már mindenütt. Mindössze két-három helyen fedezték fel őket, mégis, csak a kezemet kell kinyújtanom, és lassan bárhová elérek. Így érnek be a terveim.

Szükségem van azonban olyanokra is, akik képesek alkotó módon részt venni a művemben. Vezetőkre, akik átlátnak és döntenek, s a maguk tehetsége alapján hozzátesznek a nagy egészhez. Ezért örültem a jövetelednek. Megfáradtál és kimerültél, de a parázs ott szunnyad még benned, látom jól. Nem tört meg az idő. Ha mellém állsz, ismét fellobban benned a tűz, s hatalmad visszatér. S én naggyá teszlek, és sokat bízok rád.

Lantalúin megrázta a fejét.

– Minden szavadban őrület bujkál. Hát nem látod, hogy gonoszságot teszel? Nem látod tetteidben a veszélyt? A világra szabadítottál egy balrogot. Ki fogja megállítani? Jól tudod, hogy az ősi démonok éppoly hatalmasak, mint mi, így hát nem uralkodhatsz fölötte.

– Ne aggódj, a balrog messze van innét, s óceánokkal van körülvéve. Ha pedig mégis veszélyessé válna, akkor elpusztítom.

– Kétséges kimenetelű harc lesz. S mit teszel, ha más balrogokat is fölver álmukból?

– Más balrogokat? Lám csak, érdekes elgondolás, amire nem gondoltam. Nem hiszem azonban, hogy ez valóban veszély lenne. Ezt az egy balrogot is hosszú időn át kerestem, míg megtaláltam, hiszen tudod, hogy nem sok maradt belőlük. S különben is… ketten együtt akármennyivel elbírunk.

Lantalúin ismét megrázta a fejét.

– Rám ne számíts! Sohasem vennék részt a gonoszság műveiben.

– Gonoszság? Azt mondtad, gonoszság? Tévedsz, kedves barátom, én nem vagyok gonosz. És amit akarok, abban sem találhatsz kivetnivalót. Vagy talán ellenedre volna a rend? Nem szeretnéd a békét? Rossznak tartod a tudást? Nem, barátom, az ósdi gondolataid tévútra