1. Július 3. A Transzszibériai Vasút

Tomi először tartott attól, hogy az öreg húzni fogja az időt a készüléssel, de nem így történt. A mágus láthatóan döntésre jutott, és azóta határozottan cselekedett. Röviden számba vette a teendőket, aztán elővett egy hatalmas, ütött-kopott hátizsákot és belepakolt. Még arra is szakított időt, hogy egy levelet hagyjanak Tomiék ebédlőasztalán, amelyben Tomi leírta, hogy jól van, és majd visszajön.

Még aznap délelőtt Budapestre utaztak, s délután már a Moszkvába tartó Tisza-expresszen ültek. Tomi izgatott volt, de hamarosan legyűrte a fáradtság. A következő napot, s a rákövetkező délelőtt jó részét is a vonaton töltötték. A fiú megpróbált beszélgetést kezdeni a mágussal, de az csak komoran ült, nem szívesen válaszolgatott. Úgy tűnt, valami erősen aggasztja. Így hát Tomi is csendben üldögélt, bámult kifelé az egyhangú tájra, vagy éppen aludni próbált.

Moszkvában átmetróztak a Kievszkaja pályaudvarról a Jaroszlavszkaja pályaudvarra, ahol az öreg jegyeket vett, és délután már a Transzszibériai Vasúton robogtak. A mágus rosszkedve csak nem múlt el, így hát Tomi továbbra is csendben szemlélte a mellettük elsuhanó tájat. Kezdeti lelkesedése és eltökéltsége lassan oszladozni kezdett, s egyre fárasztóbbnak és unalmasabbnak találta az egész utazást.

Másnap ebédidőben értek Permbe, az Ural nyugati lábához. Tomi magas hegyekre és havas csúcsokra számított, de csak bozontos erdőkkel borított szelíd dombokat látott. Az Ural egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy egy hegységet elképzelt. A város is meglepte: hatalmas volt, tele gyárakkal és kéményekkel. Nem számított rá, hogy ilyen távol Európa szívétől milliós nagyvárost talál. Szívesen kiszállt volna, de az öreg megtiltotta, hogy leszálljon a vonatról.

Hamarosan továbbindultak. A vonat száguldott a hegység zöld domboldalai között hosszú-hosszú kilométereken át. Tomi szájtátva bámészkodott, a mágus azonban aggodalmasan figyelte a szemük előtt elsuhanó tájat. Végül közel hat eseménytelen óra után a szerelvény megérkezett Jekatyerinburgba, a hegység keleti oldalán. Ez is nagy volt, talán még Permnél is nagyobb, és valahogy barátságosabbnak is tűnt a kocsi ablakából, mint a nyugat-uráli nagyváros.

Ahogy elhagyták Jekatyerinburgot, Lantalúin arcáról lassan eltűnt a feszültség, és valami belső derű jelent meg rajta. A nyelve is megoldódott, s hamarosan mesélni kezdett Tominak. Mesélt a hatalmas erdőkről, a bennük élő nomád népekről. Mesélt harcias lovas nemzetekről, a városok alapításáról, az Orosz Birodalom terjeszkedéséről és a vasút felépítéséről. Tomi szájtátva hallgatta. Késő éjszakába nyúlóan beszélgettek, nem csoda hát, hogy a fiú másnap elaludt, s Omszkból később csak egy nagy hídra emlékezett, amelyen dübörögve átkeltek az Irtisz fölött.

A délelőtt is gyorsan elröpült, ebédtájt Novoszibirszket Tomi szinte már régi ismerősként fogadta. Itt sem szálltak azonban ki, csak végigvárták a húsz perces pihenőt, és már utaztak is tovább. Estére a sok mesétől Tomi hamar elfáradt, és korán lefeküdt, átaludta az utazásuk krasznojarszki megállóját. Másnap reggel a mágus korán felverte, mert a vonat hét óra tájban megérkezett Taisetbe, ahová indultak. Gyorsan összepakoltak hát, és leszálltak a kocsiból.

2. Július 7. Taiset és a tajga

A mágus határozottan útnak indult, sebesen lépkedett. Úgy tűnt, jól ismeri a várost. Tomi futva próbált lépést tartani vele. Szerencséjére a város kisebbnek bizonyult, mint gondolta, s