Ismét elhallgatott, és zavartan nézett Jimre.
– Még egy dolog Jim. Holnap reggel hívja föl az elveszettek hozzátartozóit és mondja meg nekik, hogy ….öhm… egyelőre nem találtunk semmit.
- Június 20. Oregon, Klamath Falls
Mrs. Westhell magába roskadva üldögélt a nappali kanapéján. Fárasztó napja volt, rengeteg dolgot kellett elintéznie, de egyikre sem tudott igazán odafigyelni. Egyre csak a reggeli telefon járt az eszében. Egy rendőr hívta, és arról habogott, hogy nem találtak semmit, de ne aggódjon, minden a legnagyobb rendben. Világos volt, hogy valamit elhallgat. A leginkább azonban az döbbentette meg, hogy a rendőr nyilvánvalóan félt valamitől. Mi történhetett?
Fáradt volt, de képtelen lett volna aludni menni. Főzött magának egy teát, aztán otthagyta a kisasztalon. Csak ült a kanapén és az olvasólámpa fényébe bámult.
Egyszer csak megszólalt a mobiltelefonja. Felállt, megkereste a táskáját és előkotorta belőle a telefont. Ahogy ránézett, hevesen dobogni kezdett a szíve. Charlie hívta…
– Charlie?! – kérdezte.
A készülékből borzalmas ugató röhögés és morgás harsant fel. Mrs. Westhell sikoltva dobta el a telefonját.
- Június 22. Svájc, Kleine Matterhorn
– Hans! Hans! Nem láttad Rudit? Elfáradtam, bemennék egy teára, de nála van a tárcám.
– Ha jól láttam, lement a 29-es pályán. Gyere, menjünk le mi is, utána én is teázom veled!
– Na jó. Bár utálom azt a pályát.
– Miért, mi bajod vele?
– Nem szeretek gleccseren síelni.
– Majd vigyázok rád! – vigyorgott Hans.
Nekiindultak a lejtőnek, és sebesen siklottak a szikrázó napsütésben. Élvezték a mozgást, Uta el is felejtette, milyen fáradt volt a pálya tetején.
Az egyik széles kanyarnál furcsa dolgot látott. Egy nyom letért a kitaposott pályáról, és egyenesen átvágott a közeli buckán. Megállt, és rossz érzéssel eltelve nézte.
– Mi az? – kérdezte Hans, miközben havat szórva rá, megállt mellette.
– Nem tudom, csak… Csak az jutott eszembe, hogy mi van, ha Rudi ment arra.
– Semmi. Biztos visszakanyarodott a másik oldalon. De ha gondolod, megnézhetjük.
Elindultak, de most jóval lassabban haladtak. Ahogy elérték a bucka tetejét, és lenéztek, meghökkenve látták, hogy a nyomok a bucka aljában eltűnnek egy horpadásban, és sehol nem folytatódnak. Hans bizalmatlanul meresztgette a szemét, Után azonban egyre jobban eluralkodott a Rudiért való aggódás. Hirtelen lendületet vett, és lecsúszott a mélyedéshez. Ahogy leért, lassított, de innen is csak annyit látott, hogy a nyomok eltűnnek, mintha valaki hóval szórta volna teli őket. Követve a nyomokat, becsúszott a mélyedésbe.
A hó hirtelen megmozdult. Előbb lassú, majd egyre gyorsuló örvénylésbe kezdett, mintha egy nagy tölcsér lett volna alatta, ami el akarja nyelni a lányt. Uta felkiáltott és elesett. Kétségbeesetten próbált megkapaszkodni valamiben, de semmit nem talált. Az örvény pedig csak húzta lefelé, míg el nem nyelte, s a helyét be nem fedte a vakítóan szikrázó hó.
Hans a döbbenettől megbénulva nézte végig Uta küzdelmét. Egy hang sem jött ki a torkán, és fogalma sem volt róla, mit csináljon. Váratlanul egy hatalmas lökést érzett a hátán, és kétségbeesve látta, hogy ettől ő is egyenesen a horpadás felé tart.