Először 1986-ban, még a gimnazista éveimben kezdtem el karatézni. Egy osztálytársam szólt, hogy tanfolyam indul az iskolában, négyen iratkoztunk be rá az osztályból. Egy Kovács Steve nevű, (akkor még) barna öves srác (első mesterem 🙂 ) tartotta, és Sotokán stílust tanultunk.

Később az iskolából átkerültek az edzések a BVSC Szőnyi úti sporttelén működő dódzsóba. A hely ma is működik, és a szakosztályvezetője ma is Börzsei Károly szenszei, aki akkor is a vezető volt. Az edzőnk Gyöngyösi Tamás volt, aki abban az időben szerezte meg a fekete övet.

Három évig jártam oda, az első színes övet, ami nagy vágyam volt, már nem szereztem meg. (Az első három vizsgán csak egy-egy fekete csíkot lehetett szerezni a fehér övre, a negyedik vizsga után kapta meg az ember a kék övet. Abban az időben egészen más volt a hozzáállás, rengetegen érdeklődtek a karate iránt, az edzések mindig tele voltak kezdőkkel, akik jöttek és többnyire gyorsan eltűntek, ezért a kék öv alattiaknak igazából a nevét sem tanulták meg a „nagyok”, mert nem volt érdemes. Szerintem rám sem emlékezett senki. 😀 )

Az egyetem alatt a karate elmaradt – aztán ez így is maradt sokáig, annak ellenére, hogy mindig is tudtam, ez egy „befejezetlen ügy”, amellyel még feladatom lesz.

Elsőszülött fiam, Ábel kapcsán került újra képbe a karate. Ábel nagyon erőteljes, csupa energia és mozgás gyerek volt, muszáj volt valamiféle sportot találni neki – a dobolás mellé, amit egészen kis korától nagy elszántsággal művelt. Így találtunk rá a Törökvészi úti iskolában egy Sitó-rjú gyerekedzésre, amelyet Turák Péter szenszei és tanítványai tartottak; ide iratkozott be Ábel, és gyakorolt ugyanolyan nagy lelkesedéssel és elkötelezettséggel, mint ahogy a dobolást tanulta.

2011 nyarán aztán a szenszei azt mondta neki, a szünidő alatt (amíg zárva az iskola, és szünetelnek a gyerekedzések) lejárhatna a felnőttek edzésére a Győri úti Suhari dódzsóba. Ábel nagyon vívódott magában, mert szeretett volna menni, de félt nekivágni. Akkor tettem egy könnyelmű megjegyzést: „Rendben, ha lemész, lemegyek veled én is.”

Hát így kezdtem el ismét karatézni 2011 júniusában.