Köszönés
(rei, 礼 – üdvözlés, meghajlás, ceremónia)
A japánban a köszönés az elemi udvariasság része, és egyben a hierarchiában elfoglalt pozíció (az alá-, vagy fölérendeltség) kifejezése.
A leggyakrabban használt köszönés az „Osszu!” (押忍 – a „tol” és az elnyom” kanjik). Ezt a hétköznapi nyelvben elsősorban közeli barátok használják, és férfias kifejezés. A gyakorlás során nemcsak köszönésre használatos, de „igen, uram!”, „értem”, „elnézést”, „felkészültem” jelentést is hordoz.
Bizonyos irányzatokban használják helyette a „Hai!” (はい – igen, értem, tudomásul vettem) kifejezést is.
A köszönés széles körben használt kifejező eszköze Japánban a meghajlás (odzsigi, お辞儀 – „az eljárás tiszteletteljes kifejezése”), amelynek két csoportját különítjük el.
Meghajlás állva (ricurei, 立礼 – „álló meghajlás”)
Zárt lábbal történik („vigyáz állásban”), a kezek a comb oldalára szorítva (nőknél lehet a comb elején, vagy a has előtt összefogva), egyenes háttal, csak a törzs döntésével.
- Esaku (会釈 – „találkozás magyarázata”): a törzs csak enyhén (15°) dől meg, a tekintet kb. 3 méterre a láb előtt szegeződik a földre. Általános köszöntés azonos rangú emberek között, nem formális helyzetekben.
- Keirei (敬礼 – „tiszteletteljes meghajlás”): mélyebb meghajlás (kb. 30°), a tekintet kb. 1 métere a láb előtt szegeződik a földre. Formális helyzetekben, illetve magasabb pozíciójú ember köszöntésénél általános.
- Szaikeirei (最敬礼 – „a legtiszteletteljesebb meghajlás”): a legmélyebb meghajlás (45-70°között). Kiemelten fontos személyek köszöntésénél, bocsánatkérésnél és szívesség kérésnél használják. A súlyát nemcsak a mélyebb meghajlás fejezi ki, de az is, hogy hosszabban tart, mélyen meghajlott állapotban illik több másodperc időt is eltölteni.
Az alacsonyabb fokozatú gyakorlók felé esaku köszöntés illik, a magasabb fokozatúak felé keirei. A vezető, illetve a magas fokozatú személyek felé szaikeirei.
Meghajlás térdelve (zarei, 座礼 – „ülő meghajlás”)
A kiindulási állapot a japán ülés (szeiza, 正座 – „helyes ülés”). Ehhez bal lábbal kezdve letérdelünk. és hátraülünk a sarkunkra. A lábfejek V alakban kifelé fordulnak, a rüszt a padlón fekszik, a nagy lábujjak átfedik egymást, a jobb a bal tetején. A hát egyenes, a kezek vagy az ölben összefogva, vagy a combokra fektetve. A nőknél a térdek szorosan zártak, férfiaknál lehetnek enyhén nyitva.
- Szenrei (浅礼 – „felszínes köszönés”) során a felső test enyhén (maximum 30°) meghajol, a kezek közben előre csúsznak a combon a térdre, és megérintik a padlót. A férfiak keze külön a két térden, a nők középen összeérinthetik a kezüket. Köszönésként, hétköznapi (nem formális) helyzetekben használják.
- Fucúrei (普通礼 –„hétköznapi köszönés”) során a meghajlás mélyebb, az arc kb. 30 centiméterre kerül a padlótól. A tenyerek a padlón fekszenek az arc alatt, az összeérő hüvelykujjakkal háromszöget formáznak. Formális helyzetekben használják.
- Szaikeirei (最敬礼 – „a legtiszteletteljesebb meghajlás”) során a meghajlás olyan mély, hogy a törzs a combon fekszik, az arc a padlótól 5 centiméterre kerül. A kezek közben a térdekről előre csúsznak, a térdek előtt körülbelül 7 centiméterre fekszenek a padlón, ugyanúgy háromszöget formázva, mint az előző meghajlásnál. Ahogy az álló formánál is, itt is fontos meghajolt állapotban időt tölteni. E meghajlás hagyományos hossza körülbelül 10 másodperc.
A gyakorlást nyitó és záró szertartás során szaikeirei meghajlást végzünk.