Föld legsúlyosabb problémájává a túlnépesedés vált: a bolygó egyszerűen képtelen volt annyi embert eltartani, ahányan élni próbáltak rajta. Ken azt is tudta, hogy ennek oka egy ma már elképzelhetetlenül gyermeteg dogma volt, amely szerint az emberi élet minden körülmények között védendő és megóvandó értéknek számított. Ennek szellemében a kor emberei életben tartották azokat is, akik nyilvánvalóan életképtelenek voltak – na meg azokat, akiket később képtelenek voltak legalább minimális szinten ellátni.

Az alapelv összeomlása akkor váratlan és tragikus, a mai ismeretek alapján azonban törvényszerű volt. A lehetőségek szűkössége felértékelte a megélhetés és a biztonság eszközeit, és lerombolta az emberség értékét. A Föld sok területén összeomlottak a társadalmi struktúrák, és erőszakra, illetve az erőforrások birtoklására épülő, félkatonai alrendszerek jöttek létre. A számkivetettek és az egyik napról a másikra élők száma szinte napról napra nőtt. Az összecsapásokban és a nélkülözésben ezerszámra hullottak el az emberek – különösen a leginkább hátrányos helyzetűek, illetve a leggyengébbek, az öregek és a gyerekek. A lecsúszás rémével szembenéző középosztálynak sürgős megoldásra volt szüksége. Ezt nyújtotta számukra az Első Hullám.

Az Első Hullám gyakorlatilag a Föld csillagrendszerének, a Naprendszernek a meghódítása volt. Első lépésként nyilvánvalóan a Föld kísérőjét, a Holdat vették célba, az azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Hold csak átmeneti megoldást, illetve tranzitállomást jelenthet. A légkör és a víz hiánya komolyabb akadálynak bizonyult, mint azt a kutatók elsőre gondolták. A Hold azonban kitűnő űrkikötővé vált. Az alacsony gravitáció lehetővé tette, hogy jelentős rakományt vagy személyzetet szállító hajók is hosszú útra indulhassanak róla.

Az Első Hullám legnagyobb jelentőségű sikere nyilvánvalóan a Mars nevű bolygó benépesítése volt. Az itt végzett terraformáló munkák tapasztalatai döntő jelentőségűvé váltak később a Második Hullám időszakában.

A Mars mellett az emberiség sikerrel hódította meg az óriásbolygók holdjait is. Végül sikerült elérni, hogy az emberiség létszámának közel fele a Földön kívüli égitesteket tekintsen hazájának.

Ehhez persze hozzátartozott az is, hogy a kolonizáció első szakaszában az emberiség iszonyatos mértékű veszteséget is elszenvedett. A tömeges űrutazást nem adták ingyen: az első időszakban rendszeresek voltak az űrkatasztrófák, az elnavigált hajóktól a váratlan ütközésekig, a műszaki gondatlanságtól az űrbanditizmusig. (Bár eltartott egy ideig, de valószínűleg ekkor tanulta meg az emberiség, hogy az űrbanditizmus nem működik. Soha, egyetlen eltérítés vagy túszejtés sem járt sikerrel, ezekben az esetekben a hajó és az utasok, a banditákat is beleértve, szinte mindig odavesztek.) De nemcsak az utazás, a telepek felépítése is rengeteg áldozattal járt. A Hold-telepek első sikerei után három olyan fejlesztési kísérlet is történt, ami teljes kudarccal – és nem mellesleg milliók elvesztésével – járt. A Vénusz-projektnek legalább egy tucatszor futottak neki – minden alkalommal belebukva a kísérletbe. A Vénusz ma is lakatlan. Szintén nagy kudarc volt az Aszteroida-öv benépesítésének terve, bár az első időszakban a kezdeti sikerek milliókat csábítottak az új élőhelyekre. Bebizonyosodott azonban, hogy az övezet labilitása olyan nagy, hogy nem lehet garantálni a telepek biztonságát – mi több, a biztonságos evakuálást sem. E bizonyossághoz is több tucat telep tragédiájára volt szükség, már csak azért is, mert jó ideig mindig kerültek elő olyan romantikusok, akik tudni vélték a biztos megoldást, és Kánaánt tudtak ígérni egy-egy még fel nem tárt kisbolygóra.

Az Első Hullámot végül mégis siker koronázta. Az emberi faj kirajzása rengeteg új ismeretet és tudást hozott, de legfőképp új axiómákat és társadalmi alapelveket honosított meg az emberiség közgondolkodásában. Nem tekintették többé az emberi életet abszolút értéknek – sokkal inkább olyan mértékegységnek, amelyben egy-egy esemény, vagy döntés minőségét meg lehet határozni. A döntéseknek emberéletekben számolható súlya lett, s néha a döntések helyességét a megmenthető és feláldozandó életek arányával is meg lehetett határozni.