Lantalúin némán hallgatta a dalt, és figyelte a távolodó hajót, amelynek alakja lassan csillaggá zsugorodott, ahogy közelített a látóhatár pereme felé. S amikor odaért, lassan elemelkedett a víz színéről, fel az égboltra, akár ha csillag lenne. A mágus azonban addig figyelte, amíg egészen magasra nem ért, s a fénye annyira el nem halványult, hogy beleolvadt a körülötte szikrázó csillag óceánba.

Akkor megfordult, és elindult a Tündék Útján vissza, a szárazföld felé.

5. Szeptember 13. Magyarország, Budapest

Tomi kora délután ért Budapestre, de amikor leszállt a vonatról, még mindig nem értette, hogyan léphette át a határt. Az orosz katonák hosszan egyeztettek a magyar határőrökkel, aztán gyakorlatilag átlökték a magyar területre és otthagyták. A határőrök némi tanácstalanság után – miután ellenőrizték az iratait – hagyták a vonaton, így érkezhetett meg a fővárosba.

Miközben a lehetséges útvonalakat böngészte, az újságosoknál megütötte a szemét a valami: több napilap címlapján is nyugtalanító főcímek díszelegtek. Gyorsan vett egyet, és izgatottan kereste a figyelmét felkeltő cikkeket. Döbbenten olvasta, hogy az Alpokban felbukkant orkok kelet felé is portyáztak, és bizony Magyarország területén is több felé megfordultak. Reszkető kézzel engedte le az újságot, ahogy tudatosult benne: szibériai kalandja nem egy távoli mese talán nem is megtörtént része volt, hanem a véres valóság, amellyel saját országát és saját otthonát is védte. Egy pillanatra felötlött benne a gondolat, hogy elutazzon valamelyik magyarországi helyszínre, de aztán elvetette az ötletet. Ahhoz már túlontúl rég történtek a dolgok, hiszen a legutolsó észlelések is több mint tíz napja voltak, meg aztán fáradt is volt, és nagyon vágyott már az otthon kényelme után. Mindazonáltal hosszan töprengett az olvasottakon, és csak lassan, elmélázva vette az irányt a buszpályaudvar felé.

Késő délután ért el a házukhoz, mert útközben még megállt bevásárolni. Fura, feszült érzéssel közeledett az épület felé, és kissé idegenkedve méregette az ismerős részleteket, nem igazán tudva, mi is várja odabent.

A bejáratnál megállt és szemügyre vette az ajtót. Valakik két hatalmas léccel keresztbe leszögezték, hogy ne lehessen bejutni. Egy darabig ácsorgott tehát, aztán gondosan eldugta a holmiját, és az épület mögé ment; ismerte a terepet, pontosan emlékezett, hogy annakidején hol mászott be az ablakokon, csintalan fiú korában. Néhány perccel később már a saját szobájában volt. Ahogy körbenézett nagyon fura érzés vett erőt rajta: egyszerre érezte magát soha nem érzett biztonságban, és elmondhatatlanul idegenül. S ahogy leszaladt a lépcsőn, hirtelen felismerte magában az érzést, hogy egyedül van, és hiányoznak neki a ház lakói, a szülei.

Fogót és vésőt kerített, aztán kimászott az ablakon és meglehetős gyorsasággal lefeszegette a léceket az ajtóról. Elővette a kulcsát és kinyitotta a bejáratot. Gyorsan behordta a cuccait, visszakapcsolta a hűtőt, az élelmiszert belerakta, a batyuját pedig fölvitte a szobájába. Számba vette a teendőit, és úgy tervezte, előbb fürdik egy nagyot, aztán jól megvacsorázik, mielőtt elmenne aludni. Minden más várhat holnapig.

Felrakott egy nagy kanna teát, aztán megnyitotta a vizet a fürdőszobában. A holmijait a szennyestartóba dobálta, míg végül egy szál rövidnadrágban szaladgált a lakásban. Közben elkészült a tea, elzárta, filtert rakott bele, és ment is tovább a fürdőszobába elzárni a vizet, és a szobájába, hogy éjszakai holmit vegyen elő magának. Ahogy kilépett a szobájából, éles fényt látott kiszűrődni a szomszédból. Megtorpant, és óvatosan, gyanakodva elindult a fény felé.