A Zene, a Nagy Muzsika szólt a teremtés hajnalán
S most ott dalol az esőben, a harmatként hulló csodán
A csacsogó csermelyből, zúgó folyóból árad felénk
A felhők játékán, hóban és jégben zengi ránk a fényt
S ha füledbe illan távolról az Ulumúri hangja
Szólít a tenger, indulj már, szíved a vágy fogva tartja
A hullámok dörgő robaja, s örökös játéka vár
Védelmed, s a bölcsesség kútfeje a Vizek Ura már.
És Zene szól a kőben, a rögben, a pendülő ércben
Ahogy ékszerré válik és ragyog a tünde kezében
És földöntúli zene a drágakövek ragyogása
S a barlangok méhében születő cseppkövek varázsa
S a Világ Kovácsa ott ül a magas bércek ormain
S Tanítónkként reánk föntről mindig nyájasan tekint
Ó Naugrik Atyja! Ki felhúztad a Pelóri falát!
Halld meg és fogadd el száműzött, vándorló néped dalát!
Vána könnyű léptein a friss tavasz új dala árad
Kacagása virágba-levélbe borítja a fákat
S a bólogató fák bölcs múltat, hosszú jövőt üzennek
S óvón járnak-kelnek köztük pásztoraik a vén Entek
A virágok tarka sokasága felragyog az égig
Formáik, színeik Kementári szellemét dicsérik
S a gyümölcs is áldott kezének éltető alkotása
Millió dallamot sző az élet a Nagy Muzsikába.
S zenét rivall a Valaróma is Aldaron kezében
Ahogy gonoszra vadászik Középfölde erdejében
Kelevéze elől rettegve futnak, bújnak a szörnyek
Nyomaiban mindig békés, nyugodalmas napok jönnek
A quendek népét vezette Nahar büszke nyerítése
Az Erdők Ura így hívott minket az éltető Fénybe
S bár a béke és jólét dalaiban leljük örömünk
Ha hív a szükség, ó Vadász, veled mi is útra kelünk.
Astaldo ereje záloga a végső győzelemnek
Ha az Erők a Gonoszság ellen háborúba mennek
Diadalmas himnusz a bátor Vitéznek kacagása
S küzdelemben nincsen senki, aki neki ellenállna
Kitartása, ügyessége minden harcos példaképe
De hűség és jóindulat költözött vidám szívébe
Sebesen fut, gondolatként, küldetésbe, nagy csatába
S nem érheti utol senki más, csak párja, Nessa lába.
Sorsunk vásznát túl a Tengeren a csöndes Takács szövi
De ítéletét a tetteinkről száján nem ejti ki
A Végzet komor dallama ül Námo tágas termein
S a szótlan úr, mint kőszobor a világra némán tekint
Te, ki őre vagy a Sorsnak, és természet adta Jognak
Adj nyugodalmat és békét a tőlünk eltávozottnak!
S míg a holtakon az elmélyült gondolkodás csendje ül
A Sors Ura magányos hangon a Döntésről hegedül.
