Félálomban ötlött csak eszébe, hogy napjuk során egyetlen holló sem látogatta meg őket, talán ez is hozzájárult a nap derűjéhez.

Másnap, mire Tomi felébredt, a törpök rönktutajt eszkábáltak össze, hogy átkelhessenek a folyón. A mágus a parton guggolt és egy hollóval értekezett. Láthatóan nem tetszett neki, amit hallott, s amikor a madár elröpült, gondterhelten sétált vissza a többiekhez. Tomi kérdőn nézett rá, de ő csak megrázta a fejét és felmászott a tutajra. Baj nélkül átkeltek a vízen. A túlsó parton nem kellett sokat gyalogolniuk, a fák alatt négy hatalmas medve várta már őket. Tomi és a mágus ült fel az egyik hátára, Arwen egy másikéra, és három-három törp a maradék kettőre. Tomi ismét szédítő rohanást várt, ehelyett óvatosan és hang nélkül suhantak a lombok és bokrok között. Néha még meg is álltak, ha holló érkezett, vagy a medvék fülelni, szimatolni kezdtek. Persze így is elég gyorsan haladtak, s talán kényelmesebben, meg biztonságosabban is, mint előző nap. Mindazonáltal ez a nap korántsem volt olyan derűs, sőt, időnként egészen komornak tűnt. A mágus rossz kedve átragadt a többiekre is, bár arra nem volt módjuk, hogy megkérdezzék, mi is nyomasztja tulajdonképpen. Az este egy sűrű erdővel borított domb tövében ereszkedett le rájuk. A domb aljában barlangszerű üreg tátongott, a mélyén hűs vizű forrással, itt álltak hát meg éjszakára. A medvék a tábor körül, a négy égtáj felé hevertek le, így őrizve a biztonságukat, s az üreg falainak védelmében Lantalúin még egy kis tüzet is engedélyezett. A meleg étel mellett röviden tájékoztatta őket a helyzetről.

– A nyugati területeken minden a terveink szerint halad. A három törpcsapat jó tempóban nyomul előre, feltűnést keltve, de az ellenség elől ügyesen kitérve. Az evenki törzsek lázadásai és hangoskodásai kísérik őket, így kellő munkával és aggodalommal látják el a terület megszálló erőit. Sok kék katona és farkas indult nyugatra Windemorn Tornyából is. Sajnos, a nyugati törpök kicsit későn indultak, így nagyon messze vannak tőlünk. Ha a lehető leggyorsabban közelednek, akkor is néhányszáz kilométerre lesznek, amikor mi a Toronyhoz érünk.

Rövid szünet után fejcsóválva folytatta.

– A baj keleten van. A keleti csapatok nem akarják megérteni a feladatukat. Ők csak ma reggel indultak útnak, de ahelyett, hogy feltűnést keltenének, és magukra vonnák az ellenség figyelmét, csöndben igyekeznek Windemorn erőssége felé. Gyanítom, meg akarják támadni, mert azt hiszik, győzhetnek, s az övék lehet a dicsőség.

Sóhajtott, és kinyújtotta a lábát a tűz felé.

– De tévednek. S ezzel nemcsak a saját életüket, a mi küldetésünk sikerét is kockára teszik. Sajnos, arrafelé nagyon kevés evenki lakik, s a hollók szerint azokkal is nagyon csúnyán összevesztek, mert a sámánok tartani próbálták magukat az utasításomhoz. Kis híján fegyvert emeltek egymásra. S most valahol, tőlünk nem is annyira messzire, törpök lopakszanak az erdőben.

Gondterhelten simogatta a szakállát, s a tűzbe bámult. Aztán föltekintett rájuk, mintegy lezárva a témát.

– Ezzel nincs mit tenni. Továbbmegyünk, számolva a váratlan események veszélyével. Most feküdjetek le, holnap nagyon fárasztó napunk lesz, s utána meg… – elmerengett. – Holnapután meg elérjük az utunk célját.

Mindannyian szó nélkül aludni tértek, csak a mágus ült még hosszan a tűzbe bámulva.

Másnap friss madárdallal virradt rájuk a hajnal. Lantalúin még mindig ugyanott ült, bár a lángok már rég nem égtek. Friss tekintettel figyelte, ahogy a többiek összeszedik magukat. Hamarosan ismét medveháton voltak és haladtak tovább az úti céljuk felé. A mágus igyekezett minél nagyobb sebességre ösztökélni a medvéket, de közben nem feledkezett meg a veszélyről, s a szükséges óvatosságról sem. Ezért történhetett, hogy kora délután váratlanul, egy mozdulattal megállásra késztette az egész csapatot. A medvék azonnal megmerevedtek, s az utasaik is mozdulatlanná váltak, úgy próbálták felfedezni a veszély forrását. A mágus óvatosan előre bökött. Így vették észre, hogy néhány tucat méterrel előttük egy törp harcos