– És mégis, maga szerint hol van ez a rejtélyes gócpont?

– Az Antarktiszon – felelte Lantalúin kurtán.

A kis ember egy pillanatra eltátotta a száját. Letette a papírokat, aztán megzavarodva így szólt.

– Na, álljunk csak meg egy pillanatra! Honnan veszi, hogy bármi baj lenne az Antarktiszon? És ha lenne is, mi köze ennek a Kráter-tóhoz, meg a támadásokhoz?

– Miért, minden rendben van? – kérdezett vissza a mágus. – Nem történt váratlan és indokolatlan vulkáni működés? Nem pusztult el egyetlen telep sem? Egyáltalán van még ember az Antarktiszon?

– Nincs – felelte CJ. – A telepek egy része valóban elpusztult, a többit meg az anyaországok ürítették ki. Tegnap zárt be az utolsó, valamelyik orosz telep, ha jól emlékszem.

Elégedetlenül ráncolta a homlokát.

– Az indokolatlan vulkáni működésben igaza van, egyelőre valóban nem tudunk elfogadható tudományos magyarázatot adni rá. Az is igaz, hogy furcsa dolgok történtek, legalábbis fura szóbeszédek kaptak lábra. És bizalmasan elárulhatom azt is, hogy egy kiküldött ellenőrző csapatunknak is nyoma veszett már. De elég merész fantáziára van szükség ahhoz, hogy bármiféle összefüggést következtessünk ki a Déli-sark és a Kráter-tó környéki események között. Végülis a két terület között több ezer kilométer távolság van.

– Nincs szükség túl merész fantáziára. – mondta Lantalúin nyugodtan. – Az Erebusban jelenleg egy hatalmas gonosz hatalom munkál. Ezért vannak a megmagyarázhatatlan erejű kitörések és ezért pusztultak el a telepek. No meg az ellenőrző csapat is. Ez a hatalom ébresztette föl a világ számos pontján felbukkanó gonosz támadókat. Hiszen hasonló események nem csak itt, Oregonban történtek, hanem Európában is, és valószínűleg másfelé is, amiről még nem is tudunk. Amíg ez a gonosz hatalom létezik, ellenségeink sokasodni fognak. Egyre több helyen és egyre kegyetlenebbül fognak lecsapni ránk és nem fogjuk tudni legyőzni őket. Hamarosan nem ők lesznek elszigetelve egy lezárt területen, hanem mi ülünk majd ostromlott várakban.

Hirtelen felemelkedett és CJ asztalára támaszkodva szemét a kis ember szemébe fúrta.

– A sötétség épp úgy terjed, mint a maga kedvenc meséjében. De ez nem játék, ez élet és halál kérdése. S a sötétség már az otthonaink ajtaját kopogtatja. A legutolsó órában vagyunk. Hát ez a pontos probléma, amit orvosolnunk kell.

CJ hátrahőkölt és riadtan újra eltátotta a száját.

– Úristen! – nyögte. – Úristen! Mit tettem, hogy ezt érdemlem? Hogy fogom ezt beadni az elnöknek? És egyáltalán mit kezdjek most ezzel a helyzettel?

Az öreg lassan megkerülte az asztalt és megnyugtatóan a vállára tette a kezét.

– Ne aggódjon! – biztatta. – Azért jöttünk, hogy segítsünk. Van velem valaki – itt Glorfindel felé intett –, aki képes felülkerekedni a gonosz hatalmon. Úgy is mondhatnám, a maguk szavai szerint, hogy egy specialista. Mindössze annyi dolgunk van, hogy eljuttassuk őt az Erebushoz.

– Az Erebushoz – ismételte CJ. – Igen.

Ismét megpróbált kényelmesen elhelyezkedni a székében. Reszkető kézzel a szivarja után nyúlt, s amíg a rutin mozdulatokat végezte, többé-kevésbé összeszedte magát.

– Nos rendben – mondta végül bizonytalanul. – Történetesen úgyis éppen egy megerősített katonai felderítő egységet szándékoztunk a térségbe küldeni. Ha gondolja, ezt az egységet egy kicsit még tovább javítjuk, és oda betesszük az emberét. Megfelel így?

– Meg – bólintott Lantalúin.

– De… – kezdte volna CJ.

– De ne feledjen két dolgot: – szólt közbe az öreg. – nem teheti be egyszerű közlegénynek, mert akkor semmi mozgástere nem marad. Csak parancsot teljesíthet.

CJ elgondolkodva nézett, aztán bólintott.