– A feladatotok mindössze annyi, hogy magatokra vonjátok az ellenség figyelmét. Szükséges, hogy rátok figyeljenek, rátok vadásszanak, utánatok loholjanak. De nem szabad nyílt harcba keverednetek velük, és nem ölhettek meg senkit.

Flóin csodálkozva ráncolta a homlokát.

– Miért? Nem jó nekünk, ha az ellenség fogy? Miért kímélnénk őket?

Lantalúin komoly hangon magyarázni kezdett.

– Először is azért nem szabad harcba bocsátkoznotok, mert az rátok nézve lesz veszélyesebb. Nem érdemes egyikőtök életét sem kockáztatni, mert az elesettek számától nem nő a sikerünk esélye. Ezért ha lehet, mindannyiótokra vigyázni kell. Másrészt az összecsapás megszünteti a csapat mozgékonyságát, így jóval kevesebb ellenséget tud lekötni, és sajnos, jóval kevesebb ideig is… – elgondolkodott, aztán folytatta. – Ölnötök pedig azért nem szabad, mert Windemorn katonái valójában nem a gonosz teremtményei. Nem mások, mint elrabolt és megbűvölt szerencsétlen orosz katonák, akik szenvednek a rabságtól, s más akaratának igája alatt kénytelenek cselekedni. Nem halált érdemelnek, hanem szabadítást. Persze, ha orkot vagy wargot láttok, azt nyugodtan megölhetitek – ha ez nem veszélyezteti a küldetésetek sikerét.

Mindenki csendben hallgatott, magában átgondolva az elhangzottakat. Aztán váratlanul Tomi szólalt meg.

– És mi a helyzet azokkal a repülő izékkel, amik minket is üldöztek?

Lantalúin elgondolkodott.

– Nem tudom. Valamiféle szörnyűségnek látszottak, félelmetesnek és hatalmasnak, és nem hiszem, hogy innen a földről a törpök, vagy bárki más árthatna nekik. Inkább megtéveszteni kellene őket, és elbújni előlük.

Flóin arcán látszott, hogy nem ért egyet, mindazonáltal így szólt.

– Rendben. Hogyan csatlakoznak hozzánk az evenkik? És honnan tudjuk majd, hogy milyen messze vagyunk még a céltól?

– A sámánokon keresztül, a medvékkel üzenek majd nekik. A medvék segítenek majd a csapatok között vinni a híreket is. Ha a törpök nem akarják inkább a saját holló hírnökeiket használni.

Flóin egyetértően bólintott.

– És még egy dolog – mondta a mágus a törpre nézve. – A hetedik csapat, amellyel mi is megyünk, nem kell, hogy nagy létszámú legyen. Én elégedett lennék, ha továbbra is a mostani kísérőink maradnának velünk, a te vezetéseddel.

A törp egy pillanatra elcsodálkozott, aztán zavart örömmel felállt és meghajolt a mágus előtt.

– Flóin és csapata, szolgálatodra, uram. Megtiszteltetés, ha tovább kísérhetünk.

Lantalúin szintén mosolyogva biccentett.

– Nekünk öröm, ha velünk maradtok, jó törpöm. Még meg sem köszöntük, de hálásak vagyunk az eddigi kitűnő munkátokért is.

Arwen és Glorfindel derűsen mosolyogtak, s kietlen szállásuk is mintha hirtelen sokkal otthonosabbá vált volna.

– Rendben van – mondta Glorfindel vidáman. – Akkor ha mindent megbeszéltünk, térjünk mindannyian nyugovóra! Holnap hajnalban várlak benneteket a kikötőben.

Azzal felállt, meghajolt a társaság felé, és elindult kifelé. Arwen is felemelkedett.

– Elkísérlek – mondta halkan, s együtt léptek ki a házból. Flóin szó nélkül, elgondolkodva tevékenykedett. Elpakolta az edényeket, és a maradékokat, gyorsan rendet rakott és lelohasztotta a tüzet. Tomi merengve nézett a távozó tündék után, aztán Lantalúin után bement a hátsó szobába, és kényelmesen elhelyezkedett a fekvőhelyén. A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejében, amikor hirtelen ismét énekszó ütötte meg a fülét.