Éjféltájt lehetett, amikor a mágus egyszer csak megmerevedett, aztán elkapta Tomi karját és villámgyorsan lenyomta a földre. A fiú már éppen meg akarta kérdezni, hogy mi történt, amikor egy idegen hang harsant:

– Стой (Állj)! Кто там (Ki van ott)?

Az öreg megkönnyebbült, szorítása elernyedt Tomi karján.

– Rendben. Csak egy orosz katona.

Óvatosan felemelték a fejüket és kikandikáltak. Előttük egy kisebb irtás látszott, annak túloldalán sötétlett a katona alakja, ahogy fegyverét előre szegezve óvatosan közeledett feléjük. A fegyver csöve kiért a holdfénybe. Géppisztoly. Aztán a katona keze is. A karja. Az arca. Tomi rémülten nézte, miközben a szorítás ismét erősödött a karján. Az ismeretlen éjkék egyenruhát viselt, s merev faarcából, amely szintén sápadtkéknek látszott, kifejezéstelenül sugárzott éber tekintete.

– Mi a fene? – lehelte csodálkozva Lantalúin, s ahogy megmozdult, egy apró ág halk reccsenéssel tört el alatta. A katona azonnal odakapta a fejét, ők pedig gyorsan lehasaltak. Néhány szívdobbanásnyi ideig Tomi behunyt szemmel abban reménykedett, hogy az illető továbbmegy, anélkül, hogy észrevenné őket. Aztán megérezte, ahogy a géppisztoly csövét a hátába nyomják.

– Не двинуйся (Ne mozogj)! – mondta érces hangon valaki fölötte. Moccanni sem mert.

– Кто вы (Kik vagytok)? – hallotta a kérdést, de nem értette. Csak arra bírt gondolni, hogy Lantalúin húzza ki őket valahogy ebből a csávából. Az öreg azonban nem szólt.

– Кто вы (Kik vagytok)? Кто вы (Kik vagytok)? – ordította a hang, miközben tompa puffanások hallatszottak. A mágus továbbra sem válaszolt. A katonák abbahagyták a faggatózást, és rövid tanácskozást tartottak. Tomi végre kinyitotta a szemét, és óvatosan körülnézett. Lantalúin mellette feküdt hason a földön, fölötte egy géppisztolyos katonával. Mögöttük még legalább három másik látszott.

– Что делаем (Mit csináljunk)? – kérdezte az egyik.

– Убивай их (Öljétek meg őket)! – válaszolta az, amelyik faggatta őket, s amelyik úgy látszik, a vezetőjük volt. Az öreg hirtelen megszólalt.

– Мы идём по Агду (Agdihoz megyünk).

A katonák felbolydultak. Az őr azonnal a nyakába nyomta a fegyverét és ráüvöltött:

– Не говори (Ne beszélj)!

A főnök mellé lépett, vállon ragadta és megrázta:

– Что ты сказал (Mit mondtál)?

A mágus kinyitotta a száját, de mielőtt megszólalhatott volna, a katona visszadobta a földre.

– Тише (Csönd)! – Azzal fölállt és körbenézett. Bár az arcán semmi nem látszott, Tominak mégis az az érzése támadt, hogy gondolkodik, erősen latolgat valamit. Végül biccentett és feléjük intett:

– Возим их к Агду (Vigyük őket Agdihoz)!

Erre két katona melléjük lépett, zsákot húzott a fejükre és jó szorosan megkötötte a nyakukon. A kezüket is erősen hátrakötötték, és a lábukra is kötél került. Aztán Tomi érezte, hogy fölkapják és viszik. Nem sokat haladtak így, hamarosan ledobták valami keményre, ami döngött alatta, s ebből arra következtetett, hogy valamiféle padló. Hallotta, ahogy becsukódik az ajtó. Mielőtt azonban összeszedhette volna magát és felülhetett volna, felbőgött a motor, s a jármű – mert arra kerültek – elindult.

Hosszú és kellemetlen utazás következett. A teherautó – Tomi annak gondolta – nem sokat kanyargott ugyan, de az út olyan hepe-hupás volt, hogy össze-vissza hánykolódtak, mint két zsák krumpli. De végül ez az út is végetért – bár nem tudták volna megmondani, hogy mennyi ideig tartott –, a jármű megállt, s újra hallották az ajtó nyílását. Megint felkapták és cipelték őket ismeretlen kezek. Amikor ismét földre kerültek, Tomi fájdalmasan állapította meg, hogy egy épületben vannak, mert kemény kőpadlóra dobták le foglyul ejtőik. Mire magához tért,