Az asszony kibámult a sötétbe és halkan ciccegett.
– A Lilláék ilyenkor nem indulnak útnak. Amióta a bátyja balesetben meghalt, a köd mindig kiborítja.
A férfi rosszallóan csóválta a fejét.
– Pedig az élet ettől nem áll meg. Tudni kell továbblépni! Élni kell, és menni, alkotni, újrakezdeni mindig, amíg lehet! A gyász, amit érez, valójában nem több mint puszta önsajnálat. Menekülés a felelősség elől, menekülés önmaga, a lehetőségei elől. Nem a veszteségei, saját maga árulja el magát, azzal hogy hagyja elperegni, semmivé válni a lehetőségeit. Ez egyáltalán nem tiszteletreméltó, sokkal inkább gyávaság.
Az autó motorja felbőgött, s a kocsi nagy sebességgel kikanyarodott az útra. Egy ideig csendben ültek. A férfi az útra figyelt, az asszony a retiküljében matatott, valami megfelelőbb rúzst keresve, Tomi pedig igyekezett észrevétlenül meghúzni magát. Az anyja egyszer csak hátrafordult hozzá.
– Nem is mesélted kicsim, hogy mit csináltál ma!
– Hát… – kezdte Tomi, de az anyja hirtelen az apjához fordult.
– Jut eszembe drágám, a Beregiék lemondták az anyagszállítást. Kénytelen leszel máshonnan megoldani.
– És ezt csak most mondod? – fakadt ki a férje. – Komolyan mondom, néha teljesen úgy viselkedsz, mint akinek fogalma sincs a dolgok jelentősségéről!
– Jól van, na! Éppen elég gondom volt enélkül is ma! – replikázott az asszony. – Egyébként is, a Mikiék tudnak segíteni. Beszéltem vele telefonon, és megígértem, hogy a bálban majd tisztázzátok a részleteket.
– Úgy érted, most? Nem tudom, emlékszel-e, hogy amióta megszületett a második gyerekük, a Miklós soha nem maradt tíz után egyetlen bálban sem! Vagyis nem fél óra késésben vagyunk, hanem legalább egy egészben!
– Szóval beszélgettem az öregemberrel a fogadóban! – kiáltott közbe Tomi elkeseredve. Az egész délutáni vágyakozása, hogy végre megértő és figyelmes hallgatóságra leljen, keserű dühként bukott ki belőle. – De tudom, hogy ez titeket egyáltalán nem érdekel! Mint ahogy az sem, hogy el akarok menni vele, megmenteni a világot!
– Mi?! – néztek hátra döbbenten a szülei. Aztán gyorsan előre kapták a fejüket.
– Vigyázz! – sikoltotta a nő. A férfi visszarántotta a kormányt, az autó megcsúszott, megpördült, és leröpült a töltésről, majd fejre fordulva iszonyú erővel nekicsapódott egy magányos fának.
A hatalmas csattanás után egy ideig még zümmögött a motor, surrogtak a kerekek. Aztán ennek is vége lett, és tökéletes lett a csend.
- Július 2. Az országúton
A kora hajnali ködben egy magányos alak bandukolt az országúton. Az öreg mágus volt az, aki botjára támaszkodva ráérősen csoszogott az aszfalton, miközben tekintete a környéket járta, igyekezvén átfúrni a sötétet és a ködöt. Maga sem tudta, hogy mit keres, csak annyit, hogy valami megmagyarázhatatlan balsejtelem kivezérelte ide az útra. Valami történt, és neki jönnie kellett, hogy választ kapjon a kérdéseire. Ott ment tehát az úton, egyáltalán nem sietve, de komoly figyelemmel, és várt.
Egy kanyarhoz ért, melynek jobb oldalát fasor szegélyezte, mint valami komor fal, amikor felderengett előtte valami az út mellett. Mint egy nagyobbacska szikla, vagy csomag, olyannak látszott. Óvatosan közelebb ment hozzá, és lassan felismerte: egy kuporgó gyereket lát maga előtt. Aztán arra is rájött, hogy ki ez a gyermek. Tomi.
– Jóságos ég, fiú! Mit csinálsz te itt, az éjszaka közepén? – lépett oda hozzá az öreg.
