hogy merre mentek el a tündék, miután befejezték e földön utolsó nagy kalandjukat. Már csak embert látok, s abból is egyre több idegent, akikkel nincs már sem közös témánk, sem közös emlékünk. Azok az értékek, amelyeket én hoztam, lassan elenyésznek. A jelenkor embere más elképzelések, más célok mentén képzeli el a világát. Így hát egyre inkább számkivetetté, hajótörötté váltam azon a földön, amelyet nálam régebben valószínűleg már senki nem tapos.

– És most? Most mit szándékozol tenni? – kérdezett közbe Tomi.

Az öreg csodálkozva ránézett.

– Én? Semmit. Én már nem tudom befolyásolni a világ történéseit. Nem is akarom. Talán még krónikásként végigkövetem az eseményeket, de mást…

– De hát… te mágus vagy! A te dolgod, hogy legyőzzük a gonoszt! Az orkok… A segítség… – hebegte Tomi. Egyszerre annyi mindent szeretett volna mondani, valahogy mégis elakadt a szava.

– Nézd, fiú… – kezdte a mágus.

– Tomi! – vágott közbe Tomi haragosan.

– Nézd, Tomi! Az emberiség elég erős és fölkészült, hogy meg tudja védeni magát. Nincs szüksége az én segítségemre. El se fogadná. Aztán meg mit is mondhatnék neki? Hogy orkok járják az amerikai erdőket? És egyáltalán, kinek mondhatnám? A rendőrségnek? Láthatod, hogy nem tudok mit tenni.

Tomi összepréselt szájjal nézett rá.

– Én azt gondoltam, hogy a mágusok fáradhatatlanok, mint Gandalf. Hogy nem nyugszanak, amíg a feladatukat véghez nem vitték.

Az öreg bólintott.

– Így van, de Gandalf sok-sok emberöltővel ezelőtt hazament. Egy más korban, más emberek között élt. Csak hogy egy példát mondjak: róla mindenki tudta, hogy mágus – én meg ma csak egy rongyos csavargó vagyok.

Tomi dühödten gondolkodott.

– Elmehetnénk a Parlamentbe! Vagy nyilatkozhatnánk a tévének…

– Ugyan már, ki hinne nekünk?

– Elmehetnénk Svájcba…

– Minek? Az orkokat nem tudod helyben megverni. Ahhoz a sötét hatalmat kellene elpusztítanod.

– Akkor az Antarktiszra…

– Hogyan? És mit fogsz ott csinálni? Hiszen azt sem tudjuk, mi van ott!

Tomi elkeseredetten elhallgatott.

– Tomi! Nézz szembe a helyzettel! Te egy kisfiú vagy, akinek megvannak a maga feladatai és kötelességei a maga helyén. Mit gondolsz, a szüleid mit szólnának, ha neki akarnál indulni, megmenteni a világot?

– Fel se tűnne nekik. Úgyis mindig csak a pénzt hajszolják. Még talán örülnének is, hogy nem vagyok láb alatt.

– Igazságtalan vagy velük. Régóta figyelem apádat, ő nagyon szeret téged. Nem véletlenül hozott magával.

– Szép kis szeretet, ha soha semmire nem ér rá!

– Egy a lényeg, fiú! Neked a családod körében van a helyed. A világ megmentése nem a feladatod, és nincs is lehetőséged rá. És most eredj szépen haza!

Tomi szomorúan nézett az öregre, aki közben határozottan az ajtóhoz vezette.

– Még a nevedet sem mondtad meg…

Az öreg kesernyésen elmosolyodott.

– Nevezz csak Lantalúinnak.

Azzal becsukta az ajtót.