Néhány perc múlva a környéken nem volt más, csak három hirtelen véget érő sínyom a hóban, és vasalt bakancsok nyoma a dombtetőn.

 

 

  1. Június 23. Svájc, Kleine Matterhorn.

 

Antonio Foggi sebesen haladt felfelé az erdei úton. Késésben volt, mert elaludt, és már előre bosszankodott magában, hogy a szállítók veszekedni fognak vele, amiért megváratta őket az étterme előtt. Magában azért fohászkodott, nehogy otthagyják. Nem tenne jót az üzletnek, ha nem tudná mindennel kiszolgálni a vendégeit.

Nem volt már messze, talán egy fél kilométerre a céljától, amikor egy kanyar után döbbenetes látvány fogadta. Az úton ott állt egy ismerős teherautó, láthatóan elhagyatva és tönkretéve. Az ablakait betörték, a kerekeit szétvágták, a ponyváját letépték. Az ajtók kitárva meredeztek, a kocsi raktere pedig üresen ásított.

Antonio félve körbenézett, de senkit nem látott. Óvatosan közelebb merészkedett, hátha megtudja, mi is történt. A sárban vasalt bakancsok nyomait látta.

Se árut, se embert, se más nyomot nem talált.

Elővette a mobilját, és haladéktalanul értesítette a rendőrséget.

 

 

  1. Június 24. Svájc, Kleine Matterhorn.

 

Christian Münich rendőrtiszt komótosan siklott le a lejtőn. Hamarosan elérte a társait, akik egy helyi síoktató társaságában éppen a három elvégződő nyomot vizsgálgatták.

– Mondtam már, erre sosem szoktunk jönni, mert a gleccser felszíne elég kiszámíthatatlan. Sosem lehet tudni, mi van a hó alatt – magyarázta ingerülten az oktató.

– Akkor maga szerint miért vezetnek erre a nyomok? És hova lettek?

– Fogalmam sincs. Nem tudok mindig minden tanítványomra odafigyelni. Ráadásul a három eltűnt fiatal már nagyon is jól síelt, nem volt rám szükségük.

– Arról beszéljen, hogy tűnhetnek így el nyomok!

– Honnan tudjam? Nem vagyok látnok! Lehet, hogy rácsúsztak egy hasadékra, és az beomlott alattuk. A rájuk csúszó hó elfedhette őket úgy, hogy csak annyit lássunk belőlük, amit látunk.

– Ha így lenne, hogyan állhatnánk mi is itt?

– Nem tudom, tudja-e, de a gleccserek mozognak. Lehet, hogy a hasadék már bezáródott, vagy feltöltődött. Vagy mit tudom én…!

Christian, aki eddig csendben hallgatta a vitát, most halkan közbeszólt.

– Mondja, Udo, van jobb magyarázata?

– Nincsen, uram.

– Akkor miért akadékoskodik? Inkább azzal foglakozzon, hogy jöjjenek ide emberek, és ássák ki a szerencsétlenül jártakat.

– És a teherautó, uram?

– Milyen teherautó?

– Amit tegnap fosztottak ki, uram.

– Nem értem, mi köze a két dolognak egymáshoz.

A fiatal rendőr elégedetten elvigyorodott. Ez az ő pillanata lesz.

– Hát a bakancsnyomok. Emlékszik a teherautó körüli nyomokra? Ugyanilyenek vannak ott a dombtetőn. A sípályáról jönnek és a hegy fele mennek tovább.

Christian egy darabig szótlanul meredt Udora. Aztán csak annyit mondott.

– Mutassa!