két kemény, rücskös kéz iszonyú erővel ragadja meg a fejét. Felordított és a karokhoz kapott, de nem volt már ideje, hogy lazítson a szorításon. A pisztoly és az elemlámpa leesett és gurulni kezdett kifelé.

Jeff és Nicky hallották a kiáltást. Fegyverrel a kézben rohantak Joe segítségére.

– Merre van? – kérdezte lihegve Jeff. Nicky egy pillantással felmérte a terepet.

– Valószínűleg arra fölfelé. Talán annál a barlangnál.

Elindultak fölfelé. Félúton megtalálták Joe összetört lámpáját. Jeff fölvette, hogy megnézze, de Nicky rászólt.

– Erre most nem érünk rá!

Felnéztek a barlangra. Úgy tűnt, mintha egy alak állna a sötétben. A szeme világosan látszott. A rendőrök azonnal célba vették, és Jeff rákiáltott.

– A törvény nevében…

Nem tudta befejezni a mondatot. A sötétből egy nyílvessző röppent ki a gondolatnál is sebesebben, és átütötte Jeff homlokát. Nickynek is csak annyi ideje maradt, hogy meghúzza a ravaszt, mielőtt a második vessző az ő fejébe fúródott.

Késő délután találták meg a holttesteket. Ben Hourser rögtön a helyszínre sietett, és az embereivel átfésülték a környéket. A rendőrfőnök a két holttestet vizsgálgatta, aztán hátraszólt.

– Tim, gyere ide, légy szíves!

Tim Klee alacsony, hallgatag ember volt. A társai csak „a modok” néven emlegették indián származása miatt. Most odalépett Ben mellé és leguggolt.

– Mi a véleményed erről? Lehetséges volna, hogy… hm. Hogy indiánok voltak?

Tim megnézte a halottakat, aztán kihúzta és megvizsgálta az egyik nyílvesszőt.

– Nem – mondta aztán egyszerűen. Ben kérdő tekintetét látva rövid magyarázattal szolgált. – Nincs indián, aki homlokra lőne. A legtöbb vessző egy jelentéktelen seben kívül semmi kárt nem okozott volna bennük. Ezek viszont igen. Nem indián csinálta őket.

Felállt és felfelé bámult. Aztán felmutatott a hasadékra.

– Onnan jött a lövés. Gyorsan egymás után a kettő. Kicsi, erős íjból lőtte őket egy fürge, erős ember.

Várakozóan Benre nézett, aki beleegyezően bólintott. Két rendőr kíséretében elindultak fölfelé. A barlanghoz érve Tim lehajolt, és a földet vizsgálta.

– Itt állt. Nagy vasalt bakancsban, de kicsi, könnyű ember. Aztán visszament a barlangba.

Mindannyian befelé bámultak, a két kísérő pedig pisztolyt húzott. Tim nesztelenül elindult befelé, a többiek lélegzetvisszafojtva követték. Hamarosan elérték a barlang végét anélkül, hogy bármit, vagy bárkit találtak volna. Ott azonban a sima sziklák alatt Joe pisztolya hevert.

– Nos? – kérdezte Ben türelmetlenül. Tim csak szótlanul állt. Aztán Benhez fordult.

– Itt kellene ülnie ezen a sziklán a kicsi erős embernek. De itt nincs senki.

– Hát akkor hol van?

– Nem tudom. Maga is láthatja, hogy nincs itt senki.

Egy ideig még topogtak és nézelődtek a barlangban, miután azonban már semmi új nyomot nem találtak, és Tim sem tudott újat mondani, visszamentek a holttestekhez.

Ben elégedetlenül állt a helyszínen, nem tetszett neki a dolog.

– Uram, amíg fent járt, üzenete jött.

Ben átvette Jimtől a papírt, gyorsan átfutotta és még jobban elkomorodott.

– Újabb eltűntek Fort Klamath-ban – árulta el Jimnek. – Tegnap is volt kettő. Medfordban is négy. Ott ma reggel az egyiket megtalálták lefejezve. És sehol semmi nyom.

Egy darabig csöndben gondolkodott, aztán fejcsóválva ismét megszólalt.

– Úgy látszik, nincs más választásunk, be kell vonnunk a szövetségieket. Le kell zárnunk a környéket. Lehet, hogy egész a Kráter-tóig.