Ken teljesen megdöbbent. Ez az igazi kapcsolatfelvétel – szirénázta egy hang a fejében. Igyekezett összeszedni magát.

– Ken Stiller vagyok – felelte büszkén. Valahogy elégtételt érzett, hogy van neve.

– Ó, igen – bólintott a nő. – A neved. Ez a név.

Elgondolkodva elmerengett.

– És az öné? – kérdezett vissza Ken. Összeszedte a bátorságát.

A nő ránézett és elmosolyodott.

– Én én vagyok – mondta egyszerűen. – Mi szükségem lenne arra, hogy bárminek nevezzem magam?

– Persze – bólintott Ken. – Ezt értem. De hogy szólítják a…

Elakadt, nem tudta, hogy fejezze ki magát, amivel biztosan nem sérti meg az idegeneket.

– A többiek – bökte ki végül sután.

A nő értetlenül nézett rá, aztán szomorú mosollyal megrázta a fejét.

– Még nem beszéltem soha, senkivel – mondta.

Ken nem értette.

– De hát – próbálkozott újra – itt ez a sok…

Esetlenül a folyosó felé integetett.

– Beosztott? – préselte ki magából óvatosan.

Most a nő nézett rá furcsán.

– Itt rajtam kívül nincs senki – közölte, mintha a világ legnyilvánvalóbb dolgát magyarázná.

Ken bosszúsan vonta össze a szemöldökét.

– Talán húsz méternyire sincs ide, ahol egy csomó másik… üldögél a folyosón és dolgozik. Lehetetlen, hogy ne tudna róla.

Próbálkozott újra.

A nő határozottan megrázta a fejét.

– Ezen a hajón kizárólag én vagyok. Én irányítom, én döntök róla, én csinálok mindent.

Egy pillanatig mereven nézett. Aztán hozzátette.

– Illetve most már itt vagy te is.

Mosolygott.

Ken nem mosolygott vissza, eléggé idegesítette a helyzet, de próbált uralkodni magán.

– Rendben van – felelte szárazon. – És kik voltak azok, akik leszálltak a bolygóra és ott bázist építettek? Akik elfoglalták a mi bázisunkat?

– Ó – a nő szeme elkerekedett a csodálkozástól. – Az is én vagyok.

– Tessék? – kérdezett vissza Ken.

– Az is én vagyok – ismételte meg a nő. – Szükségem van a bolygóra, nem bolyonghatok a világűrben az idők végeztéig. És ez a hely nagyon is megfelelőnek látszik.

Kent megdöbbentette a másik szenvtelen szókimondása. Úgy döntött, ő sem finomkodik tovább.

– Valóban jó hely – ismerte el. – És ezért küldted le az embereidet? Hogy szétrombolják mások otthonait?

A nő zavartan nézett rá és hallgatott.

– Értem, mit mondasz – felelte végül. – De én nem küldtem senkit sehová. Én magam csinálok mindent.

– Akkor honnan van az a töméntelen harcos odalent? – kérdezte Ken gúnyosan.

A nő komolyan nézett.

– Én építettem lent bázist – felelte végül. – És én foglaltam el a tieteket.

Ken értetlen csodálkozással nézett.

– Te? – kérdezett vissza. – Úgy érted, az embereid…

Bizonytalanul elhallgatott, a nő pedig határozottan megrázta a fejét.