Aztán tovább keresett, amíg nem talált egy megfelelő hosszúságú csövet. Némi bíbelődéssel sikerült ráerősítenie az egyik csapra, és végigvezetnie a beépített asztal lapján. Némi töprengés után a cső végét áterőltette azon a pici szellőző rácson, ami a szekrény páratartalmát volt hivatott kiengedni – így a víz akkor is bejuthatott, ha az ajtót teljesen bezárta.

Rövid keresés után megtalálta azt az infúziós csövet is, amivel Barbarát táplálták. Leszerelte róla a záró egységet, alaposan átmosta, aztán áttette a vízvezeték végére. (A tűt levette és gondosan a mosogatóba tette.) Meggyőződött róla, hogy el van zárva, aztán óvatosan kinyitotta a csapot. A cső feltöltődött vízzel, egyébként nem történt semmi. Visszamászott a szekrénybe és finoman megnyitotta a szelepet. Működött. Elégedetten nézett Barbarára.

– Így, ni – mondta büszkén. – Itt a szekrényben biztonságban leszel. Lesz vized, élelmed és fény, gond nélkül ki tudod várni, amíg visszaérek.

Barbara türelmesen nézett rá.

– Igazán kedves vagy – felelte – de igazából nem az én biztonságom a kérdés, hanem az, te hogy jutsz el a királynőhöz.

Ken egy pillanatig habozott.

– Úgy terveztem, hogy felveszem az idegen egyenruháját – bökte ki végül. – Aztán egyszerűen odasétálok.

A lány határozottan megrázta a fejét.

– Ugyanezt próbálta Dani is – elcsuklott a hangja.

– Rajtam nem lesz mokom – vetette ellene bizonytalanul Ken.

Barbara továbbra is tiltakozott.

– Ne viccelj már, nemcsak egy kütyüről lehet felismerni, hogy nem tartozol közéjük – mondta. – Magasabb vagy, az arcod sem hasonlít rájuk, és nyilván a viselkedésed is teljesen más lesz. Ez így öngyilkosság.

Ken vadul gondolkodott az ellenérveken.

– Láttad a felvételeket – felelte végül. – Az összecsapásoknál is volt olyan eset, ahol a mokom sérült csak meg, de az ember életben maradt. Azokkal sem foglalkoztak tovább.

Barbara makacsul hallgatott.

– Egyébként sincs sok választásunk – tette hozzá Ken csendesen. – Fogalmunk sincs, mi van az ajtón túl. De csak akkor fogjuk megtudni, ha odamegyünk. Így, látatlanba, meg felkészületlenül. Nem tudunk mást csinálni.

A lány továbbra sem szólt semmit.

– Legalább az arcodat takarjuk el valahogy – kérte végül alig hallhatóan.

Ken szívből megsajnálta, olyan elesett volt a hangja.

– Hát persze, hogy eltakarjuk – igyekezett szelíden és megnyugtatóan beszélni. – Szerintem volt is náluk erre alkalmas sisak, vagy kendő.

Barbara bólintott.

Ken nem tudta, mit mondhatna még, hát felállt és átment az idegen holtteste mellé.

Egy pillanatig habozott, aztán felkapta a testet és átcipelte a lány mellé, hogy ő is lássa, mi történik.

Letette és nekiállt levetkőztetni. Barbara megélénkülő figyelemmel nézte.

– Valami fura műanyag – mutatta Ken. – Nézd, teljesen lepergeti magáról a vért.

Alaposan végignézte a testet, de nem talált a ruhán gombokat, vagy cipzárt. Egyetlen szürke, négyszögletes patentet látott a nyak jobb oldalán, más semmit. Jobb híján ezt pattintotta ki. A patent tövénél, mintha elszakadt volna az anyag, lassan szétvált a ruha. A nyílás azonban nem egyenes futású volt, mint ahogy várták, hanem a jobb kart elkerülve a jobb oldalon, széles cikk-cakkokba, összefogazódva haladt egészen a csípőcsont alá, a jobb forgóig.

Ken óvatosan szétnyitotta.

– Alatta is van egy réteg – nézett a lányra bizonytalanul. – Szerinted azt is fel kéne vennem?

Barbara szemében egy pillanatnyi vidámság jelent meg.