Az adatok eltűntek, a kijelzőn ismét a helyi rendszer elemei látszottak.

– Mi történt? – kérdezte Barbara idegesen.

Ken nem hitt a szemének.

– Lekapcsolták a központi rendszert – nyögte ki végül. – Tehát tényleg feladták…

Riadtan nézett a lányra.

– Most mi lesz?

Barbara bosszúsan legyintett.

– Nem tudom. De úgy tűnik, rengeteg időnk lesz kitalálni.

Ken igyekezett összeszedni magát.

– Mindenekelőtt a te biztonságodról kell gondoskodnunk – jelentette be.

Az ajtóhoz lépett, megfordult és végignézett a termen.

– A sarok jó, ahol most vagy – állapította meg. – De jó lenne valami védettebb zug. Nem tudod kinyitni azt a szekrényt mögötted?

Barbara megpróbálta felhúzni magát, hogy megfordulhasson.

– Jaj! – szaladt ki a száján.

– Mi a baj? – kérdezte Ken aggódón. Tett néhány lépést a lány felé, aztán tétován megállt. – Fáj?

– Nem – mondta Barbara bosszúsan. – Zsibbad.

Ken bólintott, és visszafordult az ajtó felé.

– Olyan, mintha hangyák mászkálnának rajta – tette hozzá Barbara, és fájdalmas arccal megpróbálta megdörzsölni a lábát.

Ken egy pillanatra megdermedt. Aztán megpördül és a lányra meredt.

– Mi? – hebegte.

– Olyan, mint egy hangyaboly – nézett rá a lány, aztán észrevette a férfi arckifejezését. – Most mi van? Mi rosszat mondtam?

Ken csak hitetlenkedve rázta a fejét.

– Ez a megoldás – motyogta. – Pofonegyszerű.

– Elmondanád, hogy most mi bajod van? – kérdezte Barbara fokozódó türelmetlenséggel.

Ken halványan elmosolyodott.

– Persze – mondta. – Az idegenek felépítésre olyanok, mint az emberek. Ezért aztán olyan társadalmi berendezkedést is várunk tőlük, mint a miénk. Pedig ők valójában olyanok, mint a hangyák.

Barbara értetlenkedve nézett.

– A mi társadalmunk egyének szabályokkal szervezett együttműködésére épül – magyarázta Ken. – Az övék viszont nem számol az egyénnel, csak a közösséggel. Az egyén feláldozható része a közösségnek, ezért nem foglalkoztak vele a balesetnél, sőt, a támadások alatt sem.

Barbara továbbra is kétkedőn ráncolta a homlokát.

Ken egyre lelkesebben folytatta.

– Ez megmagyarázza a kommunikáció hiányát is – közelebb jött és leült a lánnyal szemben. – Nekünk kell kommunikálnunk, hogy megértessük magunkat és össze tudjunk dolgozni. Ők azonban egy csomó mindent genetikusan hoznak magukkal, a többit meg ösztönből, vagy szokásból hozzáteszik. A nagy számok törvénye alapján biztos lesz köztük olyan, aki az ideális megoldást választja.

Végre Barbarát is megragadta a magyarázat. Elrágódott a hallottakon, aztán Kenre nézett.

– Ez mind szép és jó – mondta. – De mi következik ebből ránk nézve?

Ken előrenyúlt, és egy mozdulattal visszahozta a hordozható kijelzőre letöltött képet.

Barbara értetlenül nézte a Szolgálat vörösre színezett – megtámadott – székházát.

– Azért támadják a főhadiszállást, hogy megöljék a konzult – magyarázta Ken nyugodtan. – Az ő szempontjukból ez a logikus, hiszen náluk a királynő határozza meg a boly működését, sőt talán a létét is.