Barbara elégedetlenül figyelte.

– Nem kellene inkább az ajtó lezárásával foglalkoznod? – kérdezte végül.

Ken értetlenül nézett rá.

– Becsuktam, amennyire lehetett. Mit tehetek még? – kérdezett vissza.

A lány a konzol felé intett.

– Bizottsági tag vagy. Bármelyik ajtót jogod van zárolni.

A férfi egy pillanatra meglepődött, aztán a számítógéphez lépett. Beütötte a bizottsági azonosítóját, aztán belépett a biztonsági rendszerbe. Megkereste a megfelelő folyosót és utasította a gépet az ajtó lezárására.

Halk kattanás hallatszott.

Ken Barbarára pillantott, aki megnyugodva ernyedt el.

– Ha már beléptem, akkor talán… – motyogta Ken és visszafordult a képernyőhöz.

Matatott az adatokon, aztán döbbenten felkiáltott.

– A konzul órákkal ezelőtt elhagyta a bázist!

Izgatottan gépelt, próbálta minél pontosabban feltárni a helyzetet.

Barbara türelmetlenül nézett rá.

– Mi van már? Küldd már nekem is az infókat! – sürgette.

Ken oda se nézett, úgy válaszolt.

– A tábornok is elment – mondta. – És a védelem eléggé rosszul ál. Alig van már olyan terület, ami még a miénk.

Megpördült és áthatóan meredt Barbarára.

– Fel fogják adni – bökte ki – és mi itt maradunk magunkra.

Egy percig emésztették a hírt.

Aztán Ken lassan visszafordult. Szórakozottan frissítette az adatokat – csak hogy lássa, percek alatt is sokat romlott a helyzet.

A figyelmét az új információk számára fenntartott bokszban virító sárga jel vonta magára. Rákattintott és átfutotta a megjelenő adatokat.

– Támadás érte a fővárost – tört ki belőle. – És még egy sor helyet a kontinensen.

– Add már le a képet! – követelőzött Barbara. A hangjában hisztérikus felhangok tűntek fel.

Ken megosztotta az adatbázist a hordozható kijelzővel.

Barbara nemcsak a leírást hívta le, de kivetítette a hozzá kapcsolt képet is.

A kivetítőn a kontinens képe jelent meg, rajta a megtámadott területek vörössel voltak jelölve.

– Olyan, mintha egy sávot támadtak volna – állapította meg tanácstalanul.

Ken rápillantott, aztán újabb paramétert adott meg a gépnek.

A kontinens képéről eltűntek a vörös foltok. Aztán a tengerparton megjelent az első, kissé beljebb a második, és sorra a többi is.

– Valóban – biccentett – tényleg egy sávot támadtak.

– De miért pont azt? – tette fel a nyilvánvaló kérdést Barbara.

Ken a vállát vonogatta. Aztán a pillantása az utolsó vörös foltra, a fővárosra esett, és egy hirtelen ötlettől vezérelve kinagyította a képet.

A nagyításban megjelentek a részletek és világossá vált, az idegenek egyértelműen a Szolgálat szuperbiztos székházát vették célba.

Kennek tátva maradt a szája, aztán gyorsan visszaugrott az első vörös folthoz, a tengerparthoz. Nem sokat kellett keresgélnie.

– Ó! – kiáltott fel önkéntelenül. – Világos. Egyértelműen a konzulra utaztak. A partraszállás helyét támadták először, de végig lemaradtak a szállító eszközöktől. Így most a főhadiszállást próbálják lerombolni, hátha elkapják.

Mélyen elgondolkodott és hosszasan álldogált a gép előtt.

Mikor azonban újra a billentyűk felé nyúlt, a kijelzőn fényes, piros fény tűnt fel és berregő hang hallatszott.