hogy helyrehozhatatlan kárt tudjon okozni az épületben. A saját megítélésükre bízzuk, hogy megtalálják-e a kiutat a robbantás előtt, vagy maguk is megsemmisülnek az akcióban. Ha ki tudnak jönni, akkor ezt csakis a medence felé tudják megtenni, tehát időben észlelni fogjuk itt is. Az biztos, hogy a robbantás utáni zavaros állapotot kell kihasználnunk a valódi csapásra. Ezt az anyahajókról induló újabb Raptorok mérnék rájuk.
Várakozóan nézett a konzulra, aki azonban továbbra sem szólt semmit.
– Mennyi idő, amíg az embereink el tudnak indulni? – kérdezte végül.
– Néhány perc – felelte a tábornok nyugodtan. – Két kommandónk is riadókészültségben van.
– Felvetődött az az ötlet is, hogy párhuzamosan elindítjuk mind a kettőt – szólt közbe váratlanul az ezredes. A tábornok dühösen nézett rá vissza, de nem szólt.
– Rendben van – adta be végül a derekát a konzul. – Bár szerintem is hatékonyabb lenne mindkét egységet elindítani egyszerre.
Egy pillanatot várt, aztán hozzátette.
– Már ha valóban reális a lehetőség, hogy eljussanak az idegen bázisig, és nem csak felkoncoltatjuk őket.
A tábornok a homlokát ráncolta.
– A tűzzel elég távol tudjuk tartani őket, hogy biztonságban legyenek – mondta.
A konzul nem túl nagy lelkesedéssel bólintott. Baevere azonnal visszafordult a nagy kijelző felé, hogy intézkedjen.
– Uram, valami készül a déli szárnyon – szólalt meg váratlanul egy elemző. Nyugtalanul figyelte a megjelenő adatokat, aztán riadtan felkiáltott.
– Behatolók a 2. szinten!
Egy pillanatra tanácstalanul a tábornokra nézett, aztán vissza a műszerekhez.
– Most már a 3. 4. és 6. szinten is – tette hozzá fokozódó rémülettel.
A tábornok idegesen meredt a képernyőre. Erről az oldalról nem vártak újabb támadást. Mindenki meg volt győződve, hogy a berobbantott részek eléggé elvették a kedvét az idegeneknek.
A háttérben az ezredes már intézkedett – egymás után tűntek fel a védelmet jelentő kék pontok a kijelzőkön.
– Nem lesz ez elég – dörmögte a tábornok maga elé.
Mielőtt azonban maga is nekiállhatott volna a feladatnak, újabb kiáltás harsant.
– Behatolók az 1. szinten, az északi szárnyon is!
Majd közvetlenül utána:
– A 7. szinten is!
A kijelzőkön látható kép több volt, mint aggasztó: az idegenek elképesztő tempóban haladtak előre az eddig érintetlenül hagyott folyosókon.
S mintha ez nem lett volna elég, a harmadik elemző sorról is kiáltva jött a jelentés.
– Légitámadás!
A tábornok reflexszerűen a nagy kijelzőre vette a képet.
Az idegenek bázisa felől a már ismert gépek közül közeledett négy – most azonban lassan mozogtak, s egy hatalmas, ovális, tojásszerű fémkapszulát hoztak magukkal, amit egy hálószerű kötél rendszerrel emeltek a magasba.
– Mi ez? – bukott ki a konzulból a döbbent kérdés.
– Csapatszállító egység – felelte a tábornok komoran. A tábornokra nézett. – Ez az egyetlen reális lehetőség. Csapatokat juttatnak a megbontott részeken keresztül a védett területekre, a vonalak mögé.
Egy pillanatig gondterhelten nézett, aztán megszólalt.
– Mindezek tükrében javaslom, hogy fújjuk le az akciót.
Egy pillanatot várt, de tudta, hogy nincs más választása.