A másik szárnyon még rosszabb volt a helyzet. Nem sikerült tartani a 2. szintet, s az itt előrenyomuló idegenek azzal fenyegettek, hogy a többi szint védői hátába kerülnek. Elkerülhetetlenné vált a robbantás, amihez viszont – biztonsági okokból – az 1. és a 3. szint kiürítését is el kellett végezni.

Éppen csak sikerült időben végezni, mielőtt az idegenek a védett szektorokba jutottak volna. A robbantás azonban, ha csak egy időre is, de megállította őket.

A tábornok elgondolkodva figyelte a kijelzőit, és azon mélázott, vajon elegendő lesz-e, hogy a főfolyosót megszüntették, nem kellene-e az oldalsó járatokat is feladni. Végül arra jutott, ha valaha sikerül elkergetni a behatolókat, sokkal olcsóbb lesz az újjáépítés, ha fölöslegesen nem omlasztanak be se járatokat, se termeket.

Közben az ezredes vezetésével lázasan folyt a munka egy olyan elhárítórendszer kialakítására, amivel tartósan távol lehet tartani az idegeneket.

Továbbra is a tűz tűnt a leghatékonyabb megoldásnak, ezért most egy olyan automata rendszert próbáltak beüzemelni, ami képes folyamatosan perzselni a kijelölt nyílást, ugyanakkor érzékenyen reagál a legkisebb mozgásra is. Az eszköz még távolról sem volt kész, de elég biztató eredményeket produkált ahhoz, hogy haladéktalanul elkezdjék felállítani az északi szárny első három szintjén, a legkritikusabb pontokon.

A tábornok végül a konzul felé fordult.

– Úgy tűnik, sikerült konszolidálni a helyzetet – tájékoztatta. – Bár mindkét szárnyon súlyos veszteségeket szenvedtünk el, emberanyagban és eszközállományban egyaránt, valószínűleg megtaláltuk a módját, hogy megállítsuk őket, és megkezdjük az ellencsapást.

A konzul nem túl nagy meggyőződéssel bólintott, a tábornok pedig a bázis térhatású ábráján mutogatva folytatta.

– Elvesztettük ugyan a déli szárny körülbelül felét minden szinten, de most úgy néz ki, erről az oldalról végleg kiszorítottuk őket – magyarázta. – Az állásaink stabilak és sehol nem érzékelhető egyetlen idegen sem.

A másik oldalra bökött.

– Az északi szárny nem áll ilyen jól – ismerte be. – Itt ugyan az alsó szintek érintetlenek, a 2. és 3. szint viszont kritikus. Ha át tudnak törni, akkor igazából a bázis kiürítése az egyetlen igazán biztonságos alternatíva.

Egy pillanatnyi szünetet tartott, hogy a konzul – és a tudósok is, akik szintén feszülten figyeltek – megemészthessék a szavait.

– Ennek elkerülése érdekében építettük ki az automata védelmi rendszert ide – mutatta az ábrán a kék vonalakat. – És szintén ennek érdekében javaslom, hogy próbáljunk meg ellentámadást indítani.

A konzul kérdőn felvonta a szemöldökét.

– Gyanítjuk, hogy az idegenek ezen az oldalon továbbra sem adják fel a támadást – kezdett bele a terv ismertetésébe Baevere. – Ehhez arra van szükségük, hogy újraássák a berobbantott járatokat. Tudjuk, hogy képesek erre, és meggyőződésem, hogy ebben a pillanatban is ezen dolgoznak.

Oldalt lépett, hogy jobban hozzáférjen a képhez.

– Éppen ezért, az alsó szinteket felhasználva, megpróbálunk mögéjük kerülni itt – mutatta. – A „Sárkánytűz” fedőnevű akció keretében egy kommandós csoportot juttatunk fel ezen a feljárón, akik ezen a ponton érik el azt a folyosót, amin végighaladva elérhetik az idegenek saját járatait. Ezt a pontot tartósan megszálljuk, amíg a kommandó előre halad, biztosítjuk a hátukat.

Futólag körbepillantott, majd folytatta.

– A kommandó végighalad a feltárt folyosón. Ezt sajnos csak idáig tudjuk ellenőrizni, de tudjuk, hogy innentől az idegenek saját járataival folytatódik egészen a bázisukig. A cél az, hogy oda be tudjunk hatolni. A kommandó elegendő robbanóanyagot visz magával ahhoz,