Az elemzők engedelmesen kerestek tovább.
– Az első lézercsapásunk óta – felelte végül az egyikük. – Azóta folyamatosan.
A tábornok idegesen dobolt az ujjaival.
– Elemzést – vakkantotta végül. – Mi ez?
Az emberei persze dolgoztak már a kérdésen, így hamarosan az egyik meg is szólalt.
– Magas fémtartalmú por, a hajó körüli teret egyre nagyobb távolságban tölti ki. A megjelenés időpontja alapján valószínűleg fényvisszaverő, és egy esetleges lézertámadás ellen védhet. Ha így van, minél vastagabb, annál hatékonyabb.
A tábornok szótlanul bámult.
– Mennyire lehet hatékony? – kérdezte végül.
Az elemző hosszasan tanulmányozta a számokat a kijelzőjén.
– Jó eséllyel hárítana egy esetleges támadást, amit a legközelebbi műholdakról indíthatnánk – felelte végül. Aztán amikor látta, hogy Baevere arca elsötétül, még gyorsan hozzátette. – 80%, és növekszik.
A tábornok elgondolkodott.
– Mindenesetre rakjuk fel köréjük a Hálót! – mondta egy idő után.
A katonák nekiálltak a feladatnak.
Ken érdeklődve figyelte a kijelzőket, mert még sosem látott ilyet. Az utasítás ugyanis azt jelentette, hogy a védelmi műholdak segítségével egy lézersugarakból álló ketrecbe zárják az idegen űrhajót, hogy ha elmozdulna, mindenképp megsérüljön. Tudomása szerint senki nem csinált még ilyet a Cobalton. Talán az egész Szövetségben sem, de erre nem vett volna mérget.
Feszülten figyelt, de nem látott semmi változást. A halálos sugarak láthatatlanok maradtak, csak akkor tűntek volna elő, ha a hajó körüli felhő eléri őket, vagy valami az útjukba téved. Egyikre sem volt igazán nagy esély.
– Zavarjuk a kommunikációjukat minden frekvencián! – bólintott a tábornok.
A katonák tovább ügyködtek, bár ennek sem látszott semmi eredménye. A korábbi jelentések szerint eddig sem fordult elő rádiókapcsolat a hajó és a földi bázis között. Igaz, a zavarás nemcsak az adást, de az érzékelést is lehetetlenné tette.
A tábornok elégedetten figyelte a monitorján egyre szaporodó adatokat, amik a tudósoknak az égvilágon semmit nem mondtak.
– Itt az ideje a csapásmérésnek – közölte bólogatva, aztán az embereihez fordult. – Aktiválják a Periplanetáris Elhárító Pajzsot!
– PEP aktiválás indul! – szólalt meg azonnal az egyik kezelő.
– Adatátviteli rendszer kész! – jött az első visszajelzés. Aztán sorra a többi.
– Pályakoordinációs és korrekciós rendszer kész!
– Adatelemző rendszer kész!
– Csapásmérő rakétarendszer kész!
– Töltetek élesítése kész!
– Rendszerellenőrzés kész!
Öt perc sem telt el, mire az egyik tiszt jelentette:
– A PEP aktiválva, uram!
A tábornok helyeslően felmordult.
– Uram, változás a földi bázison! – hallatszott a kiáltás a másik elemző sorról.
A tábornok bosszúsan fordult arra.
– Mi van?
Az elemző szó nélkül egy központi mellékkijelzőre kapcsolta a képet. A bázis tetején az egyik torony forogni kezdett: Ken meg volt győződve róla, hogy folyamatosan üzemel, ezzel mintegy védőburkot létrehozva az idegenek épületei körül.
A tábornok szemében vérszomjas indulat csillant.