Megvárta, míg az összes gépről nyugtázzák a parancsot, s míg a gépek valóban szétszóródtak a medence teljes szélességében.
– Tűz!
Az utasításra minden gépről rakéta indult, majd a parancsnak megfelelően még egy, és még egy. Kent lenyűgözte a rakéták sokasága, az erő, ami a támadásból érződött. Lélegzet-visszafojtva várt.
A tornyok egy pillanatra mozdulatlanul álltak, aztán meglepően gyorsan forogni kezdtek: szétfordultak, majd a hegyvonulatok irányából egymás felé fordulva, folyamatosan üzemelve végigpásztázták a teljes védendő felületet.
Az eredmény olyan volt, mintha tűzijátékot látnának, éppen csak a fények hiányoztak. Az eget betöltötték a széthulló fémdarabok és az egyre vaskosabban terjedő, finom por, amit aztán a tenger felől érkező szellő terelt a sziget belseje felé.
Egy pillanatra csönd lett a megfigyelő teremben, aztán a tábornok azonnal a mikrofonhoz hajolt.
– Visszavonuló! Azonnal térjenek vissza!
A tornyok azonban már meg is mozdultak. Most célirányosan, célzottan fordultak egyik gép felől a másik után, ahogy sorra levadászták a kitérő, emelkedő, menekülő támadókat.
Percek teltek csak el, de az Első Csapásmérő Egységből nem maradt semmi.
Csak por és törmelék.
A tábornok hitetlenkedve rágta a szája szélét.
A tornyok újra megmozdultak, a sziklafalra szegeződtek, de némák maradtak. Kennek úgy tűnt, Baevere farkasszemet néz velük, s a homlokán izzadtságcseppek kezdtek gyöngyözni.
Aztán állított valamit a padján és újra megszólalt.
– Kérem a négy hadihajó adatait a kis képernyőre!
A beosztottai azonnal cselekedtek, nem látszott rajtuk az a meglepetés, amit a bizottság tagjai, köztük Ken is érzett. Hamarosan megjelent egy kis kép, ami megmutatta a hajók elhelyezkedését a szigethez képest. A tábornok csak egy pillanatig nézte.
– A Gloria készültségi adatait kérem! – vakkantotta. – Mennyi idő alatt készek egy csapásmérésre egy Raptor Invivel?
– Vörös riasztás van, uram – felelte azonnal az egyik katona a monitorok elől. – Bármikor tud indulni akár egy Invi is. A harcérintkezésig pedig… nem egész tíz percre van szükségük.
A tábornok elégedetten felmordult. Azonnal a mikrofon felé fordult.
– Gloria anyahajó! – szólt bele. – Három Raptor Invi gépből álló kötelék mérjen légicsapást az idegenek bázisának felszínére! A cél a teljes megsemmisítés. A végrehajtás teljes sebesség mellett, precíziós szőnyegbombázás legyen!
– Értettem, uram! – jött azonnal a válasz.
– Az indulásról azonnali értesítést kérek! – tette hozzá a tábornok némiképp fölöslegesen.
– Értettem, uram! – felelte ismét a hajó kapitánya, aztán egy másik hang szólalt meg. – Indulásig 60 másodperc. 58, 57, 56…
Csendben hallgatták a pergő számokat.
– 3, 2, 1. Start!
Ken önkéntelenül a kis kijelzőre pillantott, amin végig lehetetett követni a három karcsú vadászbombázó felemelkedését.
A tábornok hosszan fújta ki a levegőt, miközben mereven figyelte a radarernyő képét a falon.
A percek csigalassúsággal teltek, legalábbis Ken úgy érezte.
– Fél táv – szólalt meg egy hang. – 4 perc 30 másodperc harcérintkezésig.
– Álcázást bekapcsolni! – mondta a tábornok.
A parancs nyugtázását követően a gépek egykettőre eltűntek az összes képernyőről: se látni, se bemérni, se hőkövetővel érzékelni nem lehetett őket.