Elgondolkodva ráncolta a homlokát.

A többiek is gondterhelten hallgattak.

– Megsemmisült tíz hálókörlet, két kisebb raktár és a komplett kémiai labor – sorolta tovább a veszteségeket a tábornok. – Nem érte érdemi kár viszont a központi számítógépet, sem a háttértárakat. Sikerült kimenteni a kémiai archívumot, és a hozzá kapcsolódó raktárak készletét, így, ha szükséges, képesek vagyunk egy új labort felállítani.

Komoran nézett, látszott, hogy habozik, folytassa-e. Aztán csak belevágott.

– A probléma igazából nem a veszteségekkel van, azok, bár súlyosak, de nem veszélyesek. Ami miatt bizonytalan helyzetben vagyunk, az a már elfoglalt, illetve lerombolt területek elhelyezkedése. Túlságosan közel értek a 7. csomóponthoz, ahonnan gyakorlatilag bárhova eljuthatnak a bázison belül. Ha viszont szétszóródnak, lehetetlen lesz őket megállítani. Úgy tűnik, a mi fegyvereink elég hatékonyak ugyan, viszont ők sokkal eredményesebben használják a sajátjaikat. Az ő veszteségeiket nem tudtuk felmérni, még megbecsülni sem, mégis elég határozott véleményem, hogy érdemi veszteségben, tehát α-ban és nem β-ban jóval kisebb károkat szenvedtek el, mint mi. Az eszközökről, fegyverekről nem is beszélve. Az arányokat becsülve vannak kétségeim az esélyeinket illetően.

Minabongo moccant meg először.

– Maga szerint újra támadnak majd? – kérdezte.

– Feltétlenül – felelte azonnal a tábornok. – Mély meggyőződésem, hogy igen. Lélegzetvételnyi időt nyertünk, de messze nem vagyunk biztonságban. Lehet, hogy már fúrják a lerobbantott köveket. Lehet, hogy elkerülő járatok készülnek valahova a 7. csomópont irányába. Az is lehet, hogy a medence másik határhegyében, a másik szárnyon próbálkoznak. De hogy újra jönni fognak, abban biztos vagyok.

Ken úgy érezte, a terem levegője hirtelen drasztikusan lehűlt a nyirkos félelemtől, ahogy a bizottság tagjainak leesett, közvetlen életveszélyben vannak. Kuno szabályosan reszketett, ahogy az asztal szélét markolászta görcsösen, és halkan nyöszörgött.

– Egyelőre úgy tűnik, van még időnk – vette át a szót a konzul. – Még az irányításunk alatt tartjuk az eseményeket, illetve még megvan rá a lehetőségünk…

A tábornok kétkedve nézett rá, aztán kényszeredetten bólintott.

– Mit javasol? – fordult felé a konzul.

Baevere egy pillanatig mérlegelte a választ, bár Ken meg volt győződve róla, hogy végig tudta, mit fog mondani.

– Azt hiszem, a legnagyobb esélyt a helyzet rendezésére és a biztonságunk visszaállítására egy határozott válaszcsapás jelentené –mondta végül nyugodtan.

 

3.

Egy órával később már ismét a megfigyelő helyiségben ültek. Kent meglepte, milyen gyorsan elkészültek a katonák a szükséges tervekkel, bár gyanította, hogy azokat már hónapokkal korábban kigondolták, most legfeljebb igazítottak rajtuk egy kicsit.

Természetesen őket nem avatták be a részletekbe. Annyit tudtak csak, hogy a biztonság kedvéért elsősorban légicsapásokat mérnek az idegenekre, illetve, hogy van egy még komolyabb B-terv is.

Mindenesetre most ott ültek, mindenki a helyén, nem hátrazavarva, mint a támadás idején.

A tábornok a legfőbb irányító poszton ült, a konzul kissé oldalt, hátrébb, hogy ne legyen útban, de mindent lásson.

A kijelzőkön sorra jöttek az adatok, s a tábornok és a beosztottai sorra ellenőriztek mindent.

– Első Csapásmérő Egység?

– Kész!

– Második Csapásmérő Egység?

– Kész!