Mire az utolsó ember is elhagyta a körzetet, az előretolt csapatokból alig néhány katona maradt, s az idegenek megkezdték a behatolást a védett területre. Jól látszottak a hőképeken – egészen addig, míg itt is ki nem lőtték a megfigyelő berendezéseket.

– Detonáció most! – vezényelt a tábornok, és a keze ökölbe szorult.

A beosztottai azonnal cselekedtek, s a bázison végigsöpört a robbantás döreje, még itt, a megfigyelő központban is hallani lehetett.

Feszült csönd lett.

Mindenki a kijelzőkre meredt.

A nagy képernyőn az evakuált egységek végre tökéletes védekező pozíciót foglaltak el.

Múltak a percek, de nem történt semmi.

Tíz perc után a konzul szólalt meg.

– Rendkívüli ülés – mondta rekedten.

Kennek úgy tűnt, mindenki nehezen mozdul. Ő maga is úgy érezte, ólomból vannak a lábai. Tudta, ez nem fizikai fáradtság, egyszerűen nehezen tért magához az események okozta sokkból.

A bizottság ülésén megtudta a részleteket.

– Körülbelül a kapcsolatfelvételi találkozók befejezésének időpontjában indult az akció. Korábban megfigyelő egységeket telepítettünk a gerinc túloldalára, viszonylag közel az idegenek bázisához, egyrészt azért, hátha megtudunk róluk valami újat, másrészt azért, hogy ha probléma adódna, a közelben legyenek olyan csapatok, amelyek gyorsan és váratlanul tudnak csapást mérni. Őket érte az első támadás, méghozzá tervezetten és szisztematikusan, annak ellenére, hogy a kevés rendelkezésre álló felvétel alapján az idegenek mozgása meglehetősen kaotikusnak tűnik.

Tartott egy lélegzetvételnyi szünetet.

– Eléggé biztosnak látszik, hogy tudták, hova mennek, és tudták, kiket akarnak elkapni. Sikerült is nekik.

Komoran nézett körbe.

– A felszíni csapatokból senki nem maradt életben.

Vett egy mély levegőt és folytatta.

– Természetesen gondoltunk arra, hogy segítséget küldjünk, vagy legalább légi támogatást nyújtsunk. Mire azonban ez elindulhatott volna, megkezdődött a valódi támadás.

Babrált kicsit a padján, és a kivetítőn megjelent a bázis háromdimenziós képe. Kinagyította az érintett részletet és azon mutatta.

– Úgy tűnik, alagutat fúrtak a saját bázisuktól körülbelül eddig, a mi bázisunk záró faláig. Ez valójában nem akkora távolság, s a már látott gépeikkel teljes mértékben elképzelhető, hogy ennyi idő alatt megcsinálták. Berobbantották a falat, és már bent is voltak az őrzött területen. Ez viszont azt is jelenti, hogy innen folyamatos az utánpótlásuk. Nem tudhatjuk tehát, hányan vannak, és hogy vannak felszerelve, de azt igen, hogy nem fognak egykönnyen elfogyni.

A bizottság tagjai nyugtalanul fészkelődtek. A tábornok kivárta, míg újra csönd lesz, aztán folytatta.

– Magáról a támadásról elég keveset tudunk – közölte, és újra a padján babrált. A bázis képe összezsugorodott és az asztal lapjára süllyedt. A helyét egy biztonsági kamera felvétele foglalta el, de az egész bejátszás néhány másodpercig tartott csak.

– Jól láthatják – mutatta Baevere –, hogy a fal berobbantása után a por még el sem ült, az idegenek máris behatoltak a helységbe. Itt, ez a kettő azonnal balra fordul, ahol az állomány ülőhelyei voltak, feltehetően pillanatok alatt likvidálták az emberek többségét. Ez az idegen, itt, pedig mát emeli a fegyverét a kamerára, ezért ilyen kurta az anyag.

– Nem mindnél volt fegyver – szólt közbe váratlanul Rise.

– Valóban – pillantott rá a tábornok. – Ahogy a síkságon is, itt is α-k és β-k együtt érkeztek, de csak az α-knál volt fegyver.