– Pinky is ezt gondolta – felelte szárazon a tábornok. – Takács is, aztán mi lett velük. Ráadásul most fegyver is volt náluk.

– Eszköz – javított finoman Liptowsky. – Azt hiszem, túl gyakran esünk a saját feltételezéseink csapdájába.

A tábornok türelmetlenül intett az egyik kísérőjének. Hamarosan a központi kijelzőn két idegen képe jelent meg. α–k voltak, és mindkettőnek a kezében nagyméretű, valóban fegyvernek látszó tárgy volt.

– Valóban nem ismerjük az eszközök működését – nyelte vissza az indulatait Baevere. – Azok felépítése azonban világosan jelzi, hogy a funkciójuk valami távoli célpont elérésére irányul – általában ilyenkor szoktunk mi is megnyúlt formát, vagy csövet használni. Ez az első eszköz leginkább egy kézben hordott ágyúhoz hasonlít, hiszen nagyon széles a torkolata. A mi ismereteink szerint nincs olyan lőszer, amit ebből kilőhetnének, hiszen a mérete lehetetlenné tenné a kézi indítást. De ki tudja? A másik eszköz „csöve” valójában nem cső, mert a közepén egy hosszú, zárt kúp található. Talán elektromos szerkezet, mondjuk villámszerű csapást lehet vele előidézni. Ez a szakértőink első gyorsjelentése.

Mindenki szájtátva hallgatta.

– Elvben lehetséges persze, hogy ezek valójában mérőműszerek – ismerte el a tábornok. – Ha azonban megnézzük, hogyan használták őket, ez kevéssé valószínű.

Igazított valamit a konzolján, mire megváltozott a kép. Az egyik idegen megmozdult, és haladás közben finoman pásztázva mozgatta az eszközét.

– Nincs nyoma, hogy az eszköz adatait figyelné, vagy értékelné – mutatta a tábornok. – A mozgása sokkal inkább a kommandósok készenléti mozgására emlékeztet. És ez az adott helyzetben logikus is lenne.

– Megálltak a záróvonalnál – vetette ellene Minabongo haragosan. – A fényt vizsgálták.

– Átlépték a határt – szögezte le a tábornok. – És továbbjöttek volna.

Egy pillanatra csönd lett, aztán a konzul szólt közbe.

– Előzetes egyeztetés nélkül vezényelt tüzet – vonta fel a szemöldökét. – Mondhatni önkényesen. Az eddigieknél erősebb indoklásra van szüksége.

A tábornok habozott egy ideig.

– Általános riadó volt. Illetve van – bökte ki végül. – Ilyenkor a legfelső katonai vezetőnek joga van a tűzparancshoz.

A konzul homlokán mélyültek a ráncok.

– Az általános riadót is maga rendelte el.

– Indokolt volt – szögezte le a tábornok, és Ken először érzett igazi feszültséget a két vezető között, ahogy farkasszemet néztek.

– Bah! – legyintett Minabongo, de aztán ő is elcsöndesedett.

Ken fokozódó érdeklődéssel figyelte az eseményeket. Végül a tábornok sütötte le a szemét. Összerendezte az adatkártyáit, csak utána nézett fel.

– Ön tud más reális magyarázatot, uram? – kérdezte.

A konzul szemében egy pillanatig megcsillant a gúny. Aztán körbehordozta a tekintetét és lassan így válaszolt.

– Az események számomra azt bizonyították, hogy a kétkedőknek volt igazuk. Valójában semmit nem tudunk az idegenekről, képtelenek vagyunk értelmezni a cselekedeteiket, és nem tudjuk előre megjósolni a reakcióikat sem.

Gondterhelten várt egy pillanatot, aztán megkegyelmezett a tábornoknak.

– Ilyen szempontból az általános riadó valóban indokolt volt – bólintott. A tábornokon, bár erősen fegyelmezte magát, nyilvánvalóan látszott a megkönnyebbülés.

– Ugyanakkor az is világos – emelte fel a hangját ismét a konzul –, hogy fogalmunk sincs, az elkövetkezőkben mi fog történni. Az idegenek egyáltalán nem reagáltak négy társuk halálára,