– Magyarázatot várok!

Egy pillanatra mindenkiben megakadt a szó, aztán a tábornok felállt.

– A mai nap során két önálló akció is indult, és mindkettő a Stiller-féle csoport műve volt, mondanom se kell. Mindkettő tragédiával végződött, ami azért meglepő, mert valójában egyik sem jutott olyan fázisba, ami indokolta volna az agresszív fellépést az idegenek részéről. Különösen az első. Ennek tükrében az idegenek viselkedése egyértelműen ellenségesnek minősítendő, ezért ennek megfelelően jártunk is el. A bázis biztonsága érdekében.

Egy pillanatnyi szünetet tartott, Ken látta, hogy viaskodik benne az óvatosság, és a düh. Feltételezte, azt mérlegeli, hogy magát, a saját döntéseit védje, vagy őt támadja-e meg.

Hamar választ kapott.

– Az egész helyzet nem alakult volna ki, ha minden vezető képes lenne megfelelően kontrollálni és irányítani a beosztottait. Ez a partizánkodás, ami most súlyos veszélybe sodort minket, nem maradhat következmények nélkül.

Ken égre emelte a tekintetét és sóhajtott. Tudhatta volna.

Zavartan vette észre, hogy minden szem felé fordult. Mielőtt azonban válaszolhatott volna, a konzul szólt közbe.

– Azért ne dramatizáljuk a helyzetet – intette le a tábornokot. – Connors, mennyire volt várható egy ilyen fordulat?

Az ezredes vetett egy kurta pillantást a tábornokra.

– A felszínen szerveződő illegális csoportokban szinte mindenhol szóba kerültek egyéni akciók, így maga az ötlet nem volt váratlan. Sajnálatos, hogy bejött a kockázat, és egy ilyen éppen akkor valósult meg, amikor még nem tudtunk semmi konkrétumot róla. Illetve kettő.

Kennek elkerekedett a szeme.

– Maguk tudtak erről? – bukott ki belőle.

Az ezredes helytelenítően nézett. A tábornok is.

– Természetesen – felelte Connors kurtán. Aztán hozzátette: – A projekthez a kolónia legjobb elméit kellett használnunk, akik ráadásul nem katonák. Nyilvánvalóan szükségük volt az egyéniségük kiélésére, a szabályok áthágására.

Ken csak pislogott. Connorst láthatóan szórakoztatta a másik zavara, ezért tovább magyarázott.

– A legnyilvánvalóbb lehetőség a bezártság megtörése volt, a legtöbb illegális csoport ezzel is élt. Nekünk csak arra volt szükségünk, hogy ellenőrizni tudjuk a gyülekezőhelyeket, illetve, hogy legyen beépített emberünk, aki figyelemmel kíséri az e körökben elhangzottakat. Megjegyzem, a legjobb ötletek innen származtak, igaz, a legőrültebb, leghülyébb felvetések is.

– Tudomásunk volt a különböző felvetődő tervekről is – vette át a szót a tábornok türelmetlenül. – Tudtuk, hogy Takács képtelen szabadulni a mániájától, hogy odakint mégiscsak emberek vannak. Pinky elképzelései azonban nagyrészt rejtve maradtak, már csak azért is, mert ők ketten leginkább csak egymásban bíztak meg. Kellett volna még néhány nap, hogy képbe kerüljünk.

– Ez már történelem – szakította félbe a magyarázatot a konzul. – Engem az érdekel, mi történt az imént, ott lent a síkon.

Újra csönd lett.

– Határozottan összecsapásnak tűnt, nem gondolja? – szögezte a kérdést egyenesen a tábornoknak.

Baevere mérlegelte a választ.

– De igen uram, határozottan az volt – mondta végül. – Az idegenek két indokolatlan támadás után agresszíven léptek fel a bázissal szemben is. Meg kellett állítanunk őket.

– Tiltakozom! – ugrott fel az asztal másik végénél Minabongo. – Az idegenek a bázis felé haladtak, de nem tettek konkrét fenyegető gesztusokat. Nem támadtak ránk.