képtelenség, mint csoportvezető és bizottsági tag, ezt egyszerűen nem teheti meg. Érezte, hogy gyengék a lábai és gombóc van a torkában, mégis közömbösséget erőltetett az arcára, úgy hallgatta végig a mentős tiszt kurta beszámolóját.

Röviden biccentett és kipréselt magából ennyit:

– A jelentést és az adatokat írásban kérem!

Ahogy az egészségügyiek nekikészülődtek az indulásnak, és lényegében egyedül maradt, ólmos fáradtság zuhant rá. Úgy érezte, ott a friss, tengeri homokon is képes lenne elaludni. Mielőtt azonban eltöprenghetett volna a hogyan továbbon, váratlanul megszólalt a mokomja.

– Stiller – hallotta a tábornok hangját – ezt muszáj azonnal látnia.

A tábornok feszült volt és türelmetlen.

Ken értetlenül nézett a mokomjára, amin most egy kép tűnt fel. A medence síkját látta, amin messze távol, rendezetlenül sétált négy β, tőlük jóval lemaradva igyekezett egy ötödik, és még jobban lemaradva, szinte futva, olyan sebességgel haladt egy α. Ken nem igazán fogta fel, mit lát. A tábornok nyilván érzékelte a zavarát a hallgatásából, mert szárazon megjegyezte.

– Az az ötödik β, ott középen, a maga embere, a Takács Dániel. Miért nem vagyok meglepve, hogy már megint magukkal van a baj?

Ken teljesen megdöbbent: előbb ez a váratlan baleset Barbarával, most meg ez a partizánakció Danitól? Itt valami nagyon nincs rendben.

– Vissza kéne rendelni, vagy hozni, nem? – kérdezte a tábornoktól.

– Azonnal jöjjön fel a bizottság termébe, aztán majd meglátjuk! – felelte a másik.

Ken úgy sietett, ahogy csak tudott. Tíz perccel később már a többi taggal figyelte az óriás kivetítőn a haladók mozgását.

Körbesandított, de nem lett tőle nyugodtabb: a konzul arca sötét volt, nem sok jót remélhetett tőle. A feszültség mindannyiukat megülte, az viszont meglepte, hogy többeknél nyilvánvaló félelmet is látott a tanácstalanság mellett.

A tábornok rápillantott és megjegyezte.

– Nem hívtuk, mert kiszámíthatatlan, hogyan befolyásolná ez az idegenek viselkedését, és nem megyünk be érte, mert már túlságosan is az idegenek területén járnak.

Ken számtalan kérdést tudott volna feltenni, de úgy érezte, őt tartják felelősnek, ezért nem lenne helyes, hát csak bólintott.

– Egyébként is – tette hozzá halkan a tábornok –, hátha sikerrel jár. Amekkora marha, még lehet is ekkora szerencséje. Hátha nem veszik észre, hogy nem tartozik közéjük.

Minabongo kétkedve rázta a fejét. S a többieken sem látszott, hogy osztanák a tábornok optimizmusát.

Az alakok már nem voltak messze az idegen bázistól, amikor az első négy megállt laza csoportot alkotva visszafordult az ötödik felé. Az nem változtatott sem a tempóján, sem az irányon – pontosan úgy mozgott, ahogy korábban az idegeneket látták.

Ken nem tudta eldönteni, vajon Dani észrevette-e a mögötte érkező α-t, vagy teljesen lekötötték a figyelmét az előtte állók. Mindenesetre világos volt, hogy nagyjából ugyanakkor fogják elérni ők ketten a várakozókat.

– Nézzék! – szólalt meg halkan Liptowsky.

A bázis bejáratainál újabb idegenek tűntek fel. Kenben most tudatosult csak, hogy az épületnek mennyi nyílása van. Az újonnan érkezettek nem csináltak semmit, csak megálltak az ajtóknál, mindegyiknél ketten-hárman, és az út felé néztek.

Aztán Dani elérte a várakozókat, miközben α valóban utolérte Danit.

És pillanatnyi habozás nélkül a hátára vetette magát, s a földre döntötte.

Abban a pillanatban megmozdult a négy β is: nekiestek Daninak, ütötték-rúgták-marták ahol érték, olyan veszett indulattal és kegyetlenséggel, hogy Chaval iszonyattal elfordította a fejét, Kuno pedig halkan öklendezni kezdett.

Ken dermedten bámult, aztán a tábornokra nézett.