Az idegenek lába földbe gyökerezett a meglepetéstől. Az egész társaság mozdulatlanná dermedt, Barbara mégis egészen kézzelfoghatóan érezte a felé áramló, intenzív figyelmet. Azt hitte, kellemesebb érzés lesz.

Mindenesetre pontosan követte az elképzeléseit. A többiekre ügyet sem vetve α elé lépett, mélyen a szemébe nézett, és annyit mondott:

– A külső teraszon várlak.

Azzal elfordult tőlük, és elsietett a szemközti folyosón a terasz irányába.

Az idegen küldöttség még percekig mozdulatlanul állt a folyosón. Aztán α elindult, és ugyanúgy hagyták el a bázist, mint bármikor korábban.

A különbség mindössze annyi volt, hogy amikor kiértek, az alakzat felbomlott, s a β-k rendezetlen összevisszaságban vágtak neki a medencének. Az útvonalat ugyan nem hagyták el, de nem várták össze egymást, mindegyik a maga tempójában haladt. Ezzel szemben α visszatért a bázisra és felment a külső teraszra.

Barbara a mokomján keresztül követte a mozgásukat, volt hát ideje felkészülni.

Amikor α megjelent a terasz ajtajában, ő a tér másik felén, a tengerre néző kőkerítés mellett állt. A kezeit maga mögött fogta össze és bátorítóan mosolygott.

Az idegen nem mosolygott vissza, csak állt az ajtóban és áthatóan nézett rá egy hosszú pillanatig. Aztán határozott léptekkel megindult felé: nem sietett, de bizonytalanság sem látszott rajta.

Barbara kíváncsian figyelte, mit csinál, és azon töprengett, vajon mi lesz α első szava.

A válasz teljesen váratlanul érte.

α ugyanis egyetlen szót sem szólt: amint odaért habozás nélkül megragadta a két karját, felemelte és átdobta a kőfalon.

Barbara felsikoltott, amikor felismerte, mi történik, de sem ideje, se esélye nem volt, hogy befolyásolja az eseményeket. Az idegen olyan gyorsan cselekedett, és annyival erősebb volt, hogy képtelenség lett volna ellenállni. Érezte, ahogy zuhanni kezd, és kétségbeesve próbálta valahogy lassítani magát. A derekával nekiütődött egy kiálló szirtnek, amitől megpördült, a kezével ösztönösen kitámasztott, hogy védje a fejét. Biztosan tudta, hogy a csontjai törnek, de szerencséje volt, mert hamar egy meredek homokfolyásba csapódott. Úgy érezte, minden levegő kiszorul a tüdejéből, ahogy nagy sebességgel gurulni és bucskázni kezdett lefelé. Szeme, szája, orra telement finom, tengeri homokkal, amit felvert zuhanás közben.

Nagy erővel csapódott egy sziklának, közvetlenül a víz partján, s még a rejtett merevítők sem tudták megakadályozni, hogy eltörjön néhány bordája.

Végül a hátán fekve állt meg, a jobb karja már a tengerbe ért, tekintete pedig felfelé nézett.

Homályosan még látta, hogy α izgatottan szaladgál fel-alá a támfal mellett, és meredten néz le rá.

Aztán elvesztette az eszméletét.

8.

Mikor Barbara elviharzott mellette, Dani csak megkövülten nézett utána. A lány megjegyzése azonban nagyon is számított neki, így miután becsukódott az ajtó Barbara mögött, és egyedül maradt, óvatosan körülnézett, aztán maga is visszahúzódott a saját szobájába.

Egy ideig idegesen járkált fel-alá, mert valójában sosem gondolta, hogy lehetősége lesz önálló akcióba kezdeni. Most azonban itt volt az alkalom, mi több, szinte felszólítást is kapott rá.

Végül ledobta magát a székébe és a gépe felé fordult. Lekérte az aznapi ügyeleti rendet és alaposan áttanulmányozta. Meglepődve húzta fel a szemöldökét: úgy tűnt a szerencse is azt akarja, hogy ma lépjen. Az órára pillantott, aztán gyorsan összekapta magát, és kilépett az ajtón.

Érezte magában a türelmetlenséget, ahogy igyekezett minél gyorsabban, mégis feltűnés nélkül haladni. Bár csak néhány percig tartott, mégis óráknak tűnt, mire elérte a titkos kijáratot.