Barbara kért egy olyan háromdimenziós képet is, ahol a ruha már rajta (illetve a korábbiak szerint korrigált önmagán) volt. Megforgatta, alaposan megnézte, de nem volt igazán elégedett vele.

Így nagyon is „idegenes” külseje volt, amit egyáltalán nem talált izgalmasnak, vagy vonzónak. Nekiállt hát, hogy kicsit átalakítsa a ruha szabását.

Mindenekelőtt a fátylat lerövidítette öt-hat centi hosszúra. Így a szemét takarta, de az arcát és az állát már szabadon hagyta. Oldalt szabadon hagyta, hogy a szél meg tudja lebegtetni, mert szerinte ebben volt valami huncut kihívás.

Levette a magasított nyakat, aztán rövid töprengés után oldott a ruha zártságán, és diszkrét dekoltázst alakított ki. Azért csak lehessen sejteni, mije van… Aztán az ujjakat rövidítette meg, hogy a ruha csak a könyökéig érjen, az alkarját már szabadon hagyja.

Az így kapott összkép még mindig eléggé hasonlított, de azért jóval nőiesebb volt – állapította meg elégedetten.

Elmentette a változásokat, aztán utasította a gépet, hogy másnap hajnalra készítse el a ruhát.

Egy ideig ült még a gép előtt, magába mélyedve, aztán lezárta a terminált, és elhagyta a szobáját.

Feltűnés nélkül ment végig a folyosókon, hogy végül eljusson az eldugott nyíláshoz, ami a felszínre vezetett. Útközben is figyelt persze, itt az út végén azonban még alaposabban körülnézett, Ken nem követte-e, de senkit nem látott.

Felment hát és gondosan becsukta maga mögött a nyílás fedelét.

Talán ötven métert kellett gyalogolnia a kopasz sziklákon (ez fontos volt, nehogy nyomot hagyjon), míg kissé lejjebb egy fedett, platószerű mélyedéshez nem ért. Az árnyékban, gondosan eldugva a kíváncsi tekintetek és az örökké éber műszerek elől, néhány kényelmes szék, egy leselejtezett hűtőláda, és egy – a rendszertől független – számítógép állt.

Ez volt a „rebellisek” – a hivatalos programmal elégedetlen emberek – találkahelye.

Egy-két embernél sosem volt itt több, viszont a gépen keresztül – vagy hagyományos úton, kézzel írt üzenetek útján – sokféle információt, ötletet, elképzelést meg lehetett osztani egymással.

Barbara most Danit kereste, de csalódottan kellett látnia, hogy a rejtekhely üres, s az üzenő falon sincs új kiírás. A géphez lépett, aktiválta és lekérte a legújabb bejegyzéseket. Dani nem sokkal korábban valóba itt járt, de mindössze néhány sort hagyott.

„Azt mondtad, itt az idő. Elkezdem a magam akcióját, és bebizonyítom, hogy az egész csak humbug, a Szolgálat titkos gyakorlata. Légy résen, mert amikor jelentkezem, az nagyon látványos lesz! Dani”

Barbara gondterhelten dobolt a készülék oldalán. Aztán gondosan törölte az üzenetet és újra lezárta a gépet.

Óvatosan visszasétált a kijárathoz és feltűnés nélkül visszatért a szobájába.

Másnap hajnalban korán kelt. Ahogy összeszedte magát, átment a fürdőszobájába, levetkőzött és vett egy frissítő zuhanyt. A gép forró, száraz levegővel pillanatok alatt megszárította, majd hideggel is átfújta.

Elindította az előző nap beállított programot.

Kezdetnek egy vörös, pásztázó sugár haladt végig a testén, hogy felmérje az aktuális eltéréseket. Aztán a készülék kijelölte a korrigálandó területeket: először azokat, ahol csökkentésre volt szükség, ide speciális bőrfeszesítő permetet szórt fel. Barbara szinte érezte, hogy húzódik össze a bőre, hogyan válik egyre vékonyabbá. Ezután azokat a területeket jelölte ki a gép, ahol szélesíteni kellett: ide mikroszemcsés, bőrbarát habszerűséget fújt, ami tökéletesen tapadt, és rugalmasan követte a test mozgását. A művelet végén a lány elégedetten látta, hogy valóban teltebb lett, akár az idegenek, bár így azért kevésbé tetszett magának. Egy pillanatig gondolkodott, de aztán nem tudott ellenállni a kísértésnek: harmadik lépésként elindította a korrekciós programot, ami centiről centire átnézte a teljes testfelületét és szépen