Az ezredes megvetően felhorkant, Ken azonban látta, hogy a bizottság többsége számára egyre inkább elfogadhatóvá válik a magyarázat.

Ő maga távolról sem volt meggyőzve.

– Szerintem a lényeg, hogy az idegenek kezdeményező szakaszban vannak – vette át a szót Hoshimoto.

A többiek várakozóan néztek rá.

– Nyilván nem kézzel építenek – magyarázta a műszaki. – Gépek jönnek, eszközök, amiket használni fognak.

– És csapatmunka – bólogatott hozzá Liptowsky. – Amit korábban magunk próbáltunk kierőszakolni, az most magától a szemünk elé tárul.

– Ez igaz – szólt közbe az ezredes –, de az eszközök fokozottabb veszélyt is jelentenek.

– Az eddigi tapasztalatok alapján nem hiszem, hogy különösebb okunk lenne az aggodalomra – vetette ellene a konzul. Őt láthatóan inkább lelkesítették az események, mint feszélyezték. – Már az elején tisztáztuk, hogy az erőfölényünk megkérdőjelezhetetlen. Koncentráljunk inkább arra, hogy miként tudunk minél többet megtudni róluk!

A megbeszélés ezután a technikai lehetőségek és a megfigyelendő szempontok számbavétele irányába fordult. Ken hamarosan elvesztette a fonalat – valójában persze az érdeklődését –, és azon merengett, miképpen tudna kiszabadulni, mielőtt elalszik, vagy meghal az unalomtól.

A leszállást követő huszonnégy órán belül az idegenek semmi jelét nem adták, hogy van élet a leszállt egységekben. A kompok közönyösen álltak a porban, amit a fel-feltámadó szél felkavart a leszállótalpaik körül.

Másnap az első meglepetést az okozta, hogy α – és a kísérete – ugyanúgy megjelent a tárgyalóteremben, mint korábban. Erre valójában senki sem számított, Chaplain sem volt igazán felkészülve. Így fordulhatott elő, hogy már ment a program, amikor kiderült, egy fontos adatkártya nincs bekészítve a terembe. Chaplain egy ideig mereven állt zavarában, mert nem tudta, mit tegyen. Aztán – jobb híján – hátat fordított az asztalnak és a lehető leghalkabban segítséget kért a megfigyelőszobától.

A megfigyelők közül Barbara fogta fel leggyorsabban, hogy mit akar Chaplain. Azonnal körbenézett, és egykettőre meg is találta a kint felejtett kártyát. Kenre nézett, aki beleegyezően bólintott, így felvette és kisietett a helységből.

Megkereste a Tárgyalóterem hivatalos ajtaját, kinyitotta és belépett.

Ahogy megjelent, minden idegen azonnal elfordult Chaplain felől és Barbarára meredt. Olyan nyilvánvaló volt a felé áradó osztatlan és intenzív figyelem, hogy a lány egy pillanatra hátrahőkölt és megdermedt. Aztán összeszedte magát, nyugalmat erőltetett magára, Chaplain-hez sétált és szó nélkül átadta a lemezt. Megfordult, és nagyon igyekezett azon, nehogy a távozása futásnak vagy menekülésnek tűnjön.

Chaplain közben behelyezte az új lemezt a gépbe, és új képet vetített ki a központi egységen. Az idegenek azonban ügyet sem vetettek rá: feszülten figyelték Barbarát, amíg el nem tűnt a halkan becsukódó ajtószárnyak mögött, utána pedig percekig nem vették le a szemüket az ajtóról. Nem reagáltak semmire, sem a változó képekre, sem Chaplain hangjára, így a kommunikátor egy idő múlva feladta a próbálkozást és türelmesen várni kezdett.

Egy idő után α visszafordult felé, és ismét várakozóan nézett rá. A többiek is felvették azt a testtartást, amit Chaplain már jól ismert, így hát óvatosan újra nekiállt az aktuális anyag előadásának. Az idegenek szorgalmasan követték az iránymutatását, s a továbbiakban semmi nyomát nem mutatták, hogy a közjáték bármilyen módon hatott volna rájuk.

A megfigyelőteremben sem tudták mire vélni a dolgot, de az alaposabb elemzésre nem maradt idő: a medence túlsó végén leszállt egységeken felvillantak a jól ismert sárga jelzőfények. A konzul utasítása alapján Ken csapata átsietett egy magasabb szinten berendezett megfigyelőhelyiségbe, a helyüket egy másik csapat foglalta el. Ken még itt sem állhatott meg, azonnal továbbhívták a bizottság ülésére.