– Az elfogó egységeknek azonnali riadó! – harsant a tábornok hangja. – Föld-űr csapásmérő egységek, akcióra felkészülni! Elsődleges célpont a központi leszállóegység. Parancsra csapásmérés! Folyamatos jelentést kérek az elfogók pozícióiról!
– Állj! – a konzul határozott mozdulattal emelte fel a kezét. Mereven nézte a monitorokat. – A tárgyaló delegációjuk napokkal ezelőtt jelezte, mit szándékoznak tenni, így semmi alapunk nincs erőszakkal fellépni.
Megfordult és a tábornokra nézett.
– Álljanak készenlétben, de ha a leszállóegységek nem hagyják el a kijelölt területet, ne avatkozzanak be!
Gondterhelten nézett körbe a többi bizottsági tagra, aztán visszafordult a képernyő felé.
A tábornok egy pillanatig még megkövülten állt, aztán a számítógéphez lépett, és gyorsan lehívott egy sor adatot. Csak egy futó pillantást vetett rájuk, aztán a konzulhoz fordult.
– A jelek szerint a medencében szállnak le – közölte, aztán a mikrofonhoz fordult.
– Minden egységnek! Tartsák a pozíciót, de ne avatkozzanak be! Akció kizárólag utasításra! Addig figyeljenek a biztonságos távolságra!
Kikapcsolta a mikrofont és feszülten nézett maga elé. Ken nem volt róla meggyőződve, hogy látja az előtte világító monitort.
Az egész termet megülte az ideges csend.
A leszállóegységek szabályos rendben közeledtek a felszínhez, semmi jelét nem adták, hogy váratlan vagy ellenséges szándékaik lennének. Ken mégis úgy érezte, fenyegetés árad belőlük. Megborzongott, s ahogy lopva körülnézett, úgy vélte, másokon is ugyanezt a feszült balsejtelmet látja, amit maga is megélt. Mégsem szólt senki. A háttérben a katonák keze szakértő rutinnal járt a különböző műszerek irányító pultjain, ezt leszámítva mozdulatlan várakozás töltötte ki a termet.
– Landolás három perc múlva – közölte egy katona. A szemét sem emelte fel a műszereiről.
– A földet érés helye… – beütött néhány gombot, amitől számsorok jelentek meg mindenki kijelzőjén, majd piros vonalak is, amelyek egymás felé mozdulva végül piros ponttá zsugorodva megállapodtak a felszínt mutató kép egy pontján.
– A földet érés helye a medence északi vége – fejezte be a katona. – Pont velünk átellenben – tette hozzá önkéntelenül.
A tábornok haragosan pillantott felé.
A továbbiakban megjegyzések nélkül nézték végig, ahogy a hatalmas leszállóegység eléri a medence alját és finoman megáll. Párhuzamosan helyezkedett el a mögötte húzódó hegyvonulatokkal, egészen közel hozzájuk. A kisebb egységek is sorra ereszkedtek le, szabályos körívet alkotva a medence síkján a központi egység körül.
– Az egyes számú útvonal végénél szálltak le – jegyezte meg halkan Ken.
A tábornok dühösen, a konzul egyetértően nézett rá, még biccentett is.
– Ezzel választ kaptunk a kérdésre – tette hozzá Bob Rise –, hogy mit csináltak a β-k. Most már nyilvánvaló, hogy a leszállóhelyet mérték fel.
A tábornok megvetően fintorgott, a konzul pedig visszafordult a monitorokhoz. Odakint azonban nem mozdult semmi. A por elült, a kompok pedig kukán és közönyösen ültek a helyükön.
Jó negyedóra telt így el, amikor a konzul hirtelen sarkon fordult, és elindult kifelé. Az ajtóban megállt és visszaszólt.
– A bizottság azonnal rendkívüli ülést tart. Tábornok, maga maradjon itt a megfigyelő egységekkel, mert egy rosszabb forgatókönyv esetén magára itt van leginkább szükség. A hátsó kommunikációs modulon kövesse nyomon az ülés eseményeit, és tájékoztasson minket, ha valami váratlan történik!
A tábornok egyetértően mordult egyet és egy futó pillanatra vigyázzba merevedett, aztán visszafordult a beosztottai felé.