Másnap tehát mindannyian fokozott érdeklődéssel várták a napi találkozást. Ahogy a korábbi alkalmakkor is, Chaplain most is a korábbi gyakorlatnak megfelelően kezdte a munkát, s csak amikor már felvették a feladatok ritmusát, jött elő az új gyakorlattal.

– A kérdéshez szükséges adatok ismét egy e-kártyán vannak, ezt azonban megint a szabadban találja meg, a terasz felőli bejárat fölött, valahol a hegyoldalban.

Chaplain önkéntelenül is a kijárat felé mozdult, s a megfigyelő teremben is többen felálltak a székükből. α azonban csak nézett figyelmesen az ajtó felé, aztán vissza Chaplainre.

– Nem – mondta végül.

Chaplain értetlenül nézett rá vissza, α azonban egyszerűen felállt, és nyugodt léptekkel elhagyta a szobát. A társai szó nélkül követték.

Mindannyian egyenesen a kompokhoz mentek és hamarosan eltűntek a lezáródó ajtók mögött.

4.

A bázison teljes volt az értetlenség. Sem a kutatók, sem az elemzőcsoportok, sem a bizottság nem talált elfogadható magyarázatot arra, α miért utasította vissza a feladatot, és miért szakította meg az aznapi egyeztetést. Voltak, akik azt feltételezték, hogy az előző két akció alapján az idegenek joggal számíthattak még nehezebb, vagy veszélyesebb próbára – ez azonban éppen azt indokolta volta, ha a visszautasítás után maradnak, és megpróbálják új mederbe terelni a közös munkát. Mások azt vetették fel, hogy az idegenek felismerték a mögöttes szándékot, és le akarták zárni a kísérletezés lehetőségét.

A többség leginkább azon aggódott, vajon ez a váratlan lépés a kapcsolatfelvétel végleges lezárását jelenti-e, vagy valamikor az együttműködést sikerül helyreállítani. A kutatók jó része persze meg volt győződve róla, hogy a visszavonulás csak átmeneti, talán az idegenek rosszallását kifejező jel, ami a későbbiekben feloldható. Arra azonban senki sem mert vállalkozni, hogy ennek módjáról, és különösen az időpontjáról találgatásokba bocsátkozzon.

A csoportban is élénk viták zajlottak, de ugyanúgy nem jutottak semmire, mint ahogy a kutatók sem. Tamara gondterhelten hallgatott, mert bár az egész folyamattal nem értett egyet, örült volna, ha valamilyen módon sikerült volna valami eredményt elérni. Most azonban úgy látta, a kísérletezés a kapcsolat fennmaradását is kétségessé tette, nemhogy a jobb megismerést segítette volna.

Dani ismét előjött a teóriájával, hogy egy átverés részesei: szerinte az idegenek azért térnek ki a kommunikáció elől, mert akkor kiderülne, hogy ugyanazt a nyelvet használják, mint az emberek, azt pedig végkép lehetetlen lenne megmagyarázni.

Magnus azt próbálta elemezni, mennyi esélye van annak, hogy az idegenek veszélyt érzékeltek. Zou ehhez felvetette, hogy mi kellene az idegeneknek a bizottság, vagy az előkészítő csoportok munkájának lehallgatásához.

Nolee szinte kényszeresen nézte újra és újra a felvételeket, hátha valami előzetes jelre bukkan, ami előre vetítette volna a dolgok ilyetén fordulatát.

Barbara – meglepő módon – inkább az indulatok csitításával volt elfoglalva. Ezredszer is cáfolta Dani rögeszméjét, néhány felvetéssel megtámogatta Magnus és Zou modelljeit, és váltott néhány megnyugtató mondatot Nolee-val is. Tamarát elkerülte, inkább Kent figyelte némi rejtett aggodalommal a tekintetében.

Ken maga sem tudta, mit gondoljon a dolgokról. Egyfelől különös elégtételt érzett, hogy az idegenek nem hagyták manipulálni magukat, másfelől viszont egyfajta szorongás vett rajta erőt, mert a jövőt most még bizonytalanabbnak és talán sötétebbnek is érzékelte, mint bármikor azelőtt.

A bizottsági munka sem hozott megnyugvást számára. Bár szinte folyamatosan üléseztek, mégsem érezte úgy, hogy kellő alapossággal járnák körül az eseményeket. A konzul, és vele együtt a katonák is, sokkal inkább a „hogyan tovább?” kérdésével voltak elfoglalva, és nem foglalkoztak azokkal a „miért?”-ekkel, amikre Ken kíváncsi lett volna. Miközben hosszasan