– Azért azt mindenképp emeljük ki, hogy egy feltételezésről beszélünk – szólt közbe Chaval. – A probléma akkor áll fent, ha az idegeneknek valóban van Exobiológiai Etikai Törvényük, és az pontosan ugyanolyan, mint a miénk. Ennek azért elég kicsi az esélye.

– Mire akar ezzel utalni? – fordult felé a konzul.

– Csak arra, hogy az idegenek több száz fényévnyi távolságot megtettek, amíg ideértek. Nem életszerű feltételezni, hogy mondjuk egy rövid, néhány mondatos párbeszéd miatt megfordulnának és hazamennének. Ez túl nagy pazarlás lenne.

Minabongóhoz fordult.

– Meggyőződésem, hogy mi sem tennénk ilyet.

Az exobiológus habozott.

– Nem ismerek ilyen jellegű esetet – vallotta be végül. – Olyat igen, amikor szondákat vontak vissza kommunikációs hibák miatt, de konkrét expedícióról nem tudok. Igaz, mi még nem is lehettünk hasonló helyzetben, hiszen a Szövetség által elérhető rendszerekben sehol nem volt ugye értelmes élet.

– Értem – vette át a szót ismét a konzul. Őt láthatóan a saját kérdéseinek megválaszolása foglalkoztatta. – Ha tehát eltekintünk a kapcsolat megszakadásának veszélyétől, mit tehetünk?

– Baleset – szólt közbe azonnal a tábornok. Mindenki meglepetten nézett rá.

– Életveszélyes állapotot kell létrehoznunk, ez indokolhatja egyedül, hogy megszólaljanak végre. Ahhoz viszont nekünk nyilván nem lehet közünk, mert az felérne egy hadüzenettel.

Minabongo kelletlenül biccentett.

– Így van – értett egyet óvatosan.

– Akkor esetleg ismét ki lehetne küldeni α-t a hegyoldalba, ahol véletlenül beszakadna alatta a kőfal, és ő legurulna egy barlangba – vetette fel Connors ezredes.

A tudósok riadtan kapták fel a fejüket.

– Ez túl veszélyes – vélte Chaval. – És ha meghal?

– Egy életveszélyes helyzet szimulálásánál ez benne van a pakliban – vonogatta a vállát az ezredes. – Nincs mit tenni.

– Ezt nem vállalhatjuk – rázta meg a fejét határozottan Minabongo.

– Nem? – nézett rá a tábornok agresszíven. – Akkor mondjon helyette jobbat! Halljuk!

Minabongo zavartan hallgatott, de más sem sietett a segítségére, bár minden kutató érezte, egyre kínosabb a csend.

– Úgy látom, senki sem tud jobb alternatívát – szögezte le végül a konzul komoran. – Nincs más hátra, ezt a tervet kell a lehető leggondosabban kidolgozni!

– Nem olyan nagy ügy – vélte a tábornok. – Arra kell csak odafigyelni, hogy az ürge minél kisebbet essen, viszont elég sokat csússzon, vagy guruljon ahhoz, hogy mindenképp kikerüljön a többiek látóteréből.

– Azt is meg kell akadályozni, hogy a β-k utána mászhassanak! – jegyezte meg az exobiológus halkan. Lesütötte a szemét.

A tábornok meglepve nézett rá.

– Igen, azt is – hagyta jóvá. – Plusz gondoskodni kell arról, hogy mi azért biztosan jól lássunk és halljunk mindent!

A konzul összekulcsolta a kezét és végignézett a bizottság minden tagján. Ezúttal azonban nem szólt Kenhez, csak kivárt még egy pillanatot, aztán lezárta a megbeszélést.

– Ha nincs több észrevétel, akkor ennyi volt, uraim! Lássanak munkához!

Kent most sem nyugtatták meg az elhangzottak, de meglepődve tapasztalta, hogy érdeklődéssel várja a fejleményeket. Ez az érzése még akkor sem múlt el, amikor azzal szembesült, hogy a csoportja egységesen a tervezett kísérlet ellen foglalt állást – sőt, Tamara, Dani és Magnus személyesen neki is szemrehányást tett, amiért nem szólalt fel ellene.