– Ne tévesszen meg minket az idegenek emberi külseje – szólt közbe váratlanul Kuno, aztán amikor mindenki felé fordult, zavartan behúzta a nyakát. – Csak arra gondoltam, attól hogy mi nem vettük észre, még lehet, hogy kommunikáltak…

– Ah! – engedett meg egy gúnyos mosolyt a tábornok. – És mégis, hogyan?

– Például illatanyagokkal – nézett rá ártatlan szemekkel Kuno.

A tábornok meghökkenten eltátotta a száját, de a többiek sem néztek sokkal értelmesebben.

– Vagy az is lehet – vette vissza a szót gyorsan Minabongo –, hogy valójában egy speciális kommandós egységgel van dolgunk, akiket éppen arra képeztek ki, hogy kommunikáció nélkül oldják meg a problémahelyzeteket.

– Már ne is haragudjon, de ez inkább kínos magyarázkodásnak tűnik, mint reális magyarázatnak – mondta erre a konzul. – Mi értelme lenne ennek?

– Nem olyan lehetetlen, mint gondolja – szállt vitába Minabongo. – Ha beavatnának minket a kommunikációjukba, vagy megismertetnének minket az eszközeikkel, óhatatlanul is befolyást gyakorolnának a civilizációnkra.

– Az Exobiológiai Etikai Törvény – bólogatott egyetértően Liptowsky. – Ha van ilyenjük, ez valóban magyarázat lehet.

A konzul egyikükről a másikukra nézett.

– És? – kérdezte. – Akkor most mi a teendő? Hogy bírhatjuk szóra őket? Egyáltalán: hogyan bizonyosodhatnánk meg róla, hogy valóban erről van szó?

Mindenki elgondolkodva hallgatott.

– Én továbbra sem zárnám ki, hogy alapvetően másként kommunikálnak – mondta végül Kuno.

A konzul tekintete elsötétült, a tábornok idegesen dobolni kezdett az ujjaival az asztalon.

– Az a kérdés – szólt közbe gyorsan Liptowsky, hogy megelőzze a feszültség fokozódását –, hogy milyen esetekben van lehetőség az Exobiológiai Etikai Törvény felülírására. Milyen kivételek vannak, amikor mégiscsak lehet kommunikálni, úgy értem…

Minabongo megvonta a vállát.

– Hát sok lehetőség nincs. Ilyen az egyértelmű életveszély, vagy az olyan katasztrófahelyzet, ami a küldetés megsemmisülésével fenyeget. Ilyen esetekben minimális kommunikációval azonnal el kell hagyni az adott helyszínt. De például az egyes résztvevők esetében már sokkal szigorúbb a törvény: ők a cél érdekében feláldozandók, ha ez magát a küldetést nem veszélyezteti.

– Ez azt jelenti, hogy ha életveszélynek tennénk ki az idegeneket, akkor sem kommunikálnának? – kérdezte a konzul. Ken nem tudta eldönteni, a konzul csodálkozik-e, vagy csak a pontosítás kedvéért kérdezett vissza.

– Hát, a β-k megmentéséért biztos nem – válaszolta óvatosan Minabongo. – Ezt a mi expedícióink sem tennék meg. Egy vezető munkatárs, vagy a hajó tisztjei megmentéséért talán. A helyzettől függ. Magamtól azt tippelném, hogy α érdekében talán kommunikálnának. Talán.

Csönd lett, mindenki magába mélyedve emésztette az információt.

– Azért arra felhívnám a figyelmet, hogy az EET szerint, ha mégis kommunikációra van szükség, kötelező a kutatás megszakítása és a célterület elhagyása – szólalt meg aztán Liptowsky.

– A lehető leggyorsabban – bólintott rá Minabongo.

Ezt a megjegyzést is gondterhes csend követte.

– Hogyan lehet ennek a kockázatát csökkenteni? – kérdezte végül a konzul. Nyilvánvaló volt, hogy mindenképpen ki akarja provokálni a kommunikációt. Minabongo némán meredt rá egy pillanatig.

– Sehogy – vonta meg a vállát végül. A konzul nem tűnt elégedettnek.